Török Gábor Polgár Judit visszalépéséről: Ez az új kormány első kudarca


Török Gábor politikai elemző szerint Polgár Judit visszalépése Magyar Péterék első komoly kudarcát jelenti hatalompolitikai szempontból. Az elemző szerint az ügy egy füstbe ment terv, és kiemelte, jó lenne látni, hogy közös megegyezés történt a reakciókat látva, avagy Polgár Judit maga döntött így.

Török Gábor politikai elemző szerint kudarcot jelent Magyar Péterék számára, hogy Polgár Judit elutasította a felkérést a köztársasági elnöki posztra. A szakértő közösségi oldalán azt írta: bár az eltávolítási kísérlet Sulyok Tamás államfővel szemben hatalompolitikai értelemben sikernek tűnhetett, a jelöltállítás kudarca már az új kormány első komoly hibájaként értelmezhető.

Volt egy terv, beleállt a miniszterelnök, ma egyhangúlag támogatta a frakció, de füstbe ment

– írja a bejegyzésben. „Ha a hatalompolitika nyelvén Sulyok Tamás eltávolítása siker volt, akkor ez bizony az új kormány első kudarca” – fogalmazott Török Gábor.

Az elemző ugyanakkor azt is jelezte, hogy egyelőre nem világos, pontosan milyen folyamat vezetett Polgár Judit döntéséhez. „Jó lenne tudni, hogy végül a reakciókat látva közös megegyezés történt vagy a jelölt maga döntött így, de ez a lényegen nem változtat” – írta.

Polgár Judit hétfő este jelentette be a felkérés elutasítását

„Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – írta Polgár Juditközösségi oldalán megosztott bejegyzésében.

Kijelentette, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás érte. „Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – fogalmazott.

Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében

– zárta bejegyzését Polgár Judit.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!