Polgár Judit az egyetlen jó döntést hozta – írta közösségi oldalán Bóka János. A Fidesz frakcióvezető-helyettese arra reagált, hogy Polgár Judit nemet mondott Magyar Péternek, nem vállalja az ideiglenes köztársasági elnök szerepét.
Bóka János arra is felhívta a figyelmet, hogy a kialakult méltatlan helyzetért a felelősség Magyar Pétert terheli. A fideszes politikus azt is megerősítette, hogy a színjáték további felvonásaiban sem vesznek részt.
Magyar Péter első látványos kudarcának nevezte Polgár Judit visszautasítását Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője.
Mint megírtuk, közösséfi oldalán utasította vissza Magyar Pétert Polgár Judit. A sakknagymester azt írta, hogy
Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni.
Kijelentette, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás érte. A bejegyzéshez Magyar Péter is kommentelt, a miniszterelnök szerint sok millió magyar ember nevében mondhatja, hogyha másként, de a jövőben is számítanak Polgár Juditra.