„Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban
azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs
rendszerét és adatbázisait” – írja az MTI-nek küldött közleményében
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Havasi szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa Magyarországon. „A Tisza Párt terve, hogy a Fideszt és vele az önkénnyel szembeni ellenállást politikai eszközökkel felszámolja, kudarcot vallott. Ezért a Tisza Párt most a Fidesz jogi ellehetetlenítésére tesz kísérletet” – írják a közleményben.
A Telex megtudta, hogy az NKA ügyében, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt zajlik eljárás, a szerverek lefoglalását megerősítette a szerkesztőségnek Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. Későbbre ígértek részletes tájékoztatást.
A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatta a propagandalapot, hogy „eljárási cselekményeket nem a Központi Nyomozó Főügyészség és az alárendeltségébe tartozó regionális nyomozó ügyészségek végzik”.