Macinka cseh újságíróknak elmondta, hogy a tervezett találkozónak egyelőre nincs konkrét időpontja, lehetőségként október merült fel. A cseh diplomácia vezetője arról is beszámolt, hogy magyar partnerével a Visegrádi Együttműködésről tárgyaltak, emellett szóba került Ukrajna uniós csatlakozásának kérdése is – közölte az MTI.
A két külügyminiszter első alkalommal májusban találkozott, amikor Orbán Anita a prágai Globsec biztonságpolitikai fórumon vett részt. A cseh fél akkor ismerkedő jellegűnek minősítette a találkozót, ugyanakkor kiemelte, hogy a cseh–magyar kapcsolatok fejlesztésében nagy lehetőségek rejlenek.
Macinka rámutatott: mindkét ország viszonylag nem sokkal a választások után jár, így a cseh kormány még aránylag hosszú ideig lesz a magyar kormány partnere. Ebből – tette hozzá – az következik, hogy mindkét ország hosszabb távra tud tervezni, és hosszabb lejáratú projektekben tud együttműködni. A cseh külügyminiszter az áprilisi magyarországi választásokra reagálva úgy fogalmazott, hogy Csehország rendkívüli kapcsolatokra fog törekedni az új magyar kormányzattal.
Macinka pénteken Budapesten a kormány és az ellenzék képviselőivel is találkozott. Délelőtt Hajdu Mártonnal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével, a kormányzó Tisza párt képviselőjével tárgyalt, délután pedig Gulyás Gergellyel, a Fidesz frakcióvezetőjével ült le egyeztetni. A cseh hírügynökség szerint a megbeszéléseken a V4-ek együttműködése, a migráció, az Európai Unió bővítése és az új uniós költségvetés is napirendre került.
