Megrázó bűnügy rázta meg Mikepércset: egy elhagyatott, romos épületben találtak rá egy mumifikálódott holttestre, amelyről később kiderült, hogy nem természetes halállal hunyt el az áldozat. A rendőrök mindössze 48 óra alatt eljutottak a feltételezett elkövetőhöz, aki részletes beismerő vallomást tett.
A rendőrségre 2026. július 14-én érkezett bejelentés arról, hogy Mikepércs Vénszőlőskert nevű részén egy holttestet találtak. A helyszínre érkező rendőrök szakértők bevonásával kezdték meg a vizsgálatot, majd a boncolás során kiderült: a haláleset hátterében idegenkezűség állhatott.
A Hajdú-Bihar vármegyei nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést. Tanúkat hallgattak meg, információkat ellenőriztek, és rövid időn belül eljutottak egy 34 éves mikepércsi férfihoz, akit összefüggésbe hoztak a történtekkel.
A férfit július 16-án hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőrség tájékoztatása szerint ekkor beismerte tettét.
A vallomása alapján a tragédia még 2025 telén történt. A férfi és ismerőse egy mikepércsi szőlőskerti ingatlanban együtt italoztak, ám közöttük vita alakult ki. A szóváltás állítólag tettlegességig fajult, és a gyanú szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta társát, hogy az életét vesztette.
A holttestet ezt követően az elhagyatott épületben rejtette el.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. A férfit őrizetbe vették, majd a bíróság 2026. július 18-án elrendelte a letartóztatását.
Az elhunyt személyazonosságának pontos megállapítása a hatósági eljárás részeként továbbra is folyamatban van.