A politikai pártok tisztújításának napja lett június 13-a: nemcsak a Fidesz és a DK, de a Jobbik Magyarországért Mozgalom is döntött arról, ki vezesse a pártot a jövőben.
A párt Adorján Bélát választotta meg újra elnökévé a következő két évre - közölte a szervezet.
Az elnök beszédében elmondta, az elmúlt két év eredményei – az, hogy az ország minden részében ott van a Jobbik, az, hogy 104 választókerületben tudott jelöltet állítani, az, hogy aktivisták és tagok tértek vissza a párthoz - bizonyították, hogy az irány, amit a most leköszönő elnökség kitűzött, helyes volt.
A Jobbik továbbiakban is határozottan nemzeti, szuverenista mozgalomként lesz jelen a hazai közéletben a magyar emberek képviseletében
- közölte a párt.
Adorján Béla alelnökei Baucsek Rajmund, Gyüre Csaba, Révi Attila, Kesztyüs Attila lettek.
