Széchenyi István Egyetem: Oktatási célra használjuk a vitnyédi ingatlant, ahhoz is újították fel


A Széchenyi István Egyetem reagált azokra az információkra, amelyek a vitnyéd-csermajori ingatlannal kapcsolatban kerültek nyilvánosságra. 

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére – tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Szent István Egyetem szombaton közleményben az MTI-t. 

Az egyetem tájékoztatása szerint a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hat hektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette. 

A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta az intézményt, hogy az ott 2022 óta ideiglenesen elhelyezett ukrajnai menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épületek állagának megóvása érdekében végeznek felújítási munkálatokat.

Az egyetem szerint a kivitelezés idején még nem birtokolta az érintett ingatlanrészt.

Az állam ezt követően bruttó 2 milliárd forint célzott támogatást biztosított az egyetemnek. Ebből 1,474 milliárd forintot az állam által elvégzett munkálatok finanszírozására fordítottak, 347 millió forintot további fejlesztésekre költöttek a csermajori épületegyüttesben, míg 178 millió forint a győri Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását szolgálta. 

Az intézmény közlése szerint a vitnyéd-csermajori ingatlanrész jelenleg is állami tulajdonban van, az egyetem pedig vagyonkezelőként működik közre. 

Az épületegyüttest bérleti szerződéssel, ideiglenesen bocsátották a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére saját intézménye felújításának idejére, „így ismét oktatási célokat szolgál” 

– olvasható a közleményben.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!