A Der Standardon megjelent írás alapján úgy tűnik, akadnak még olyanok, akik szerint a politikai tisztogatás a demokrácia ünnepe. Magyar Péter követeléseit Paul Lendvai nemhogy aggályosnak nem tartja, hanem egyenesen a jogállam helyreállításának nélkülözhetetlen eszközeként mutatja be.
A Der Standardban megjelent írásában Paul Lendvai arról értekezik, hogy a Tisza Párt által vezetett választási győzelem után Magyarországon a „rendszerváltás” jóval nehezebb feladatnak bizonyul, mint azt sokan gondolták. A szerző szerint az új miniszterelnök, Magyar Péter már május végéig több fontos közjogi méltóság távozását követelte, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnökét, a legfőbb ügyészét, valamint az Alkotmánybíróság és a médiafelügyeleti szervek vezetőinek lemondását,- szemlézi a mandiner.hu.
Lendvai a történetet úgy keretezi, mintha ezek az intézmények és vezetőik egy korábbi politikai rendszer maradványai lennének, amelyek akadályozzák az új kormány munkáját. Az írás hangvétele ugyanakkor már az első bekezdésektől egyértelművé teszi, hogy a szerző nem kívülálló megfigyelőként értékeli az eseményeket, hanem kifejezetten Magyar Péter politikai célkitűzéseinek igazolására törekszik.
A publicista külön kitér arra, hogy Sulyok Tamás nem volt hajlandó lemondani, sőt az ügyben az Alkotmánybírósághoz és a Velencei Bizottsághoz fordult. Lendvai azt is felidézi, hogy a köztársasági elnök a svájci Weltwoche című lapnak adott interjúban alkotmányellenesnek nevezte a kormány eljárását. A szerző azonban ezt nem tekinti olyan fejleménynek, amely kérdéseket vethetne fel a végrehajtó hatalom és a független intézmények kapcsolatáról. Ehelyett arra helyezi a hangsúlyt, hogy Sulyok korábban nem bírálta nyilvánosan az Orbán-kormány vitatott intézkedéseit.
Lendvai szerint a jelenlegi államfő korábbi alkotmánybírósági elnökként, majd köztársasági elnökként „Orbán hűséges végrehajtója” volt. Az írásban a szerző gyakorlatilag azt sugallja, hogy ez önmagában elegendő indok lehet arra, hogy az új politikai vezetés megpróbálja eltávolítani hivatalából.
Magyar Péter terveihez minden érv jól jön
A cikk következő része Polt Péter szerepére koncentrál. Lendvai hangsúlyozza, hogy a korábbi legfőbb ügyész rövid idő alatt továbbította Sulyok beadványát az Alkotmánybíróság elé, majd felidézi, hogy Polt korábban maga is hosszú időn át töltötte be a legfőbb ügyészi tisztséget. A szerző itt már nyílt értékítéletet fogalmaz meg, amikor a latin „manus manum lavat” mondással – vagyis hogy egyik kéz kezet mos – jellemzi az intézmények működését.
Az olvasó így azt a benyomást kapja, hogy a magyar közjogi rendszer vezető tisztségviselői nem önálló intézményi szereplők, hanem egy összefonódott politikai hálózat részei.
Lendvai érvelésének egyik központi eleme Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter véleménye. A Der Standard szerzője külön kiemeli Bárándy kijelentését, miszerint:
Ezeket a hivatalvezetőket, akiket Magyar Péter Sulyok Tamással az élen megnevezett, valóban politikailag nevezték ki, és leváltásuk nemcsak az új kormány joga, hanem kötelessége is.
A publicista ezt az álláspontot nem vitatja, nem árnyalja, és nem ütközteti más jogi vagy politikai érvekkel sem. Ehelyett úgy mutatja be, mint amely lényegében lezárja a kérdést. A logika alapján tehát azok a tisztségviselők, akiket politikai többség választott meg, eltávolíthatók, amennyiben egy új politikai erő ezt szükségesnek ítéli.
A „csendes államcsíny” helyett a jogállam helyreállítása
A cikk legérdekesebb része a záró gondolatmenet, ahol Lendvai már nem egyszerűen védi Magyar Péter elképzeléseit, hanem egyenesen történelmi küldetést tulajdonít nekik. A publicista Roger Köppel, a Weltwoche kiadójának véleményére reagál, aki szerint az előkészített alkotmánymódosítások és intézményi átalakítások egy „csendes államcsíny” jegyeit mutathatják. Lendvai ezt határozottan visszautasítja, és azt állítja, hogy a tervezett változtatások valójában
az egyetlen utat jelentik a jogállam és a liberális demokrácia helyreállításához.
Ez a megfogalmazás jól érzékelteti a cikk egészének szemléletét. Míg más értelmezések szerint egy új politikai többség által kezdeményezett, széles körű személyi és intézményi átalakítások komoly vitákat válthatnak ki a hatalmi egyensúlyról, addig Lendvai lényegében eleve eldöntött kérdésként kezeli a problémát. Aki támogatja a változásokat, az a jogállamot támogatja, aki pedig aggályokat fogalmaz meg, az a régi rendszer maradványait védi.
(Mandiner)