Master Good: 120 milliárdos beruházást állítanak le a Tisza-kormány miatt


A vendégmunkások kitiltása miatt 120 milliárdos beruházást állít le a Master Good. A vállalat azt is közölte, hogy a teljes termelést elviszi. 

„Ha nem fogunk tudni külföldről munkaerőt behozni, akkor azt a gyárat, ami 120 milliárd forintba kerül, azt mi nem fogjuk megépíteni, Magyarországon biztos nem, és akkor tegyék fel a politikusok a kérdést, hogy az jó-e az országnak. Sőt, akkor a termelésünket csökkenteni kell” – idézi a hvg.hu Bárány Lászlót, a Master Good Csoport ügyvezető igazgatóját, aki egy szerdai üzleti rendezvényen beszélt. 

A baromfitermékeket gyártó vállalat vezetője elmondta: 

„nem azért hozunk be külföldről munkaerőt, mert olcsóbb lenne, hanem mert magyar nincs”. 

Nincs Magyarországon elég fizikai munkára fogható ember, akinek kedve lenne nehéz fizikai munkát végezni, és a folyamatos népességfogyás miatt nem is várható javulás. És ez még csak nem is pénz kérdése szerinte. Arról is beszélt, hogy a demográfiát a politika a mostani helyzetében nem tudja megfordítani: „az elmúlt években pénzzel próbálták motiválni a nőket” a szülésre, de ez nem volt sikeres, szembe kell nézni azzal, hogy a népesség hamarosan 9 millió fő alá fog esni.

Mint ismeretes, a kormány döntése nyomán Magyarországon 2026. június 6-tól nincs lehetőség új vendégmunkás-tartózkodási engedély kiadásának kérelmezésére, mivel nincs olyan harmadik ország, amelynek állampolgárai jogosultak ilyen célú tartózkodási engedélyt kérni.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!