Nyilvános felszólítást küldött Pintér Bence Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök üljön le tárgyalni a szolidaritási hozzájárulásról. Természetesen a bejegyzésből nem maradhatott ki a Fidesz hibáztatása, ahogy azt a kormányfő is nap mint nap alkalmazza.
Az ügy külön érdekessége, hogy Pintér a kampányban egyértelműen hitet tett a Tisza mellett, ráadásul a győri választókerület országgyűlési képviselője korábban neki dolgozott a polgármesteri hivatalban.
Egy könyörgő hangvételű Facebook-posztban üzent Pintér Bence, Győr polgármestere Magyar Péternek, valamint Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszternek a szolidaritási adó ügyében. A városvezető a bejegyzés elején tudatta, hogy már áprilisban egyeztetésre hívta a kormányalakítás előtt álló Magyar Pétert, a közeledése akkor megválaszolatlanul maradt. Pintér egy abszurd logikai csavarral úgy vélekedett, hogy ez csakis a leköszönt Fidesz-kormány hibája miatt történhetett, most pedig a nyilvánosságban próbál nyomást gyakorolni az újdonsült miniszterelnökre és miniszterére.
Pintér Bence a bejegyzésében a reményét fejezte ki, hogy a következő két hónapban a szakminiszter végre sort kerít arra, hogy érdemben egyeztessen a polgármesterekkel az önkormányzatokat érintő kérdésekről. A következő mondatban már-már felszólította Lőrincz Viktóriát, hogy muszáj lesz tárgyalnia, különben állítása szerint Győr is kifogy a pénzből. A bejegyzés végén a polgármester kifejezte a bizakodását, hogy a kormány tagjai elfogadják a meghívásukat.
Az, hogy a győri polgármesternek is a nyilvánossághoz kellett fordulnia, amiatt is érdekes, mert a város egyik tiszás országgyűlési képviselője korábban neki dolgozott, a polgármesteri hivatalban, úgy tűnik azonban, hogy rajta keresztül sem tudott üzenni az új kabinetnek.
A kampányban egyébként a győri polgármester egyértelműen hitet tett a Tisza Párt mellett. Azonban ismét bizonyosságot nyert, hogy a hála nem politikai kategória, így marad a kétségbeesett könyörgés.
