A nyár a grillezések időszaka. Ilyenkor gyakran hívunk át magunkhoz barátokat és családtagokat, hiszen jó időben sokkal kellemesebb az udvaron sütögetni, a barátokkal beszélgetni, és egész egyszerűen még az étel is jobban esik társaságban. Ha hirtelen össze kell dobnunk egy-egy salátát, akkor gondban lehetünk, de nem akkor, ha már vannak jól bevált receptjeink.
Cikkünkben három olyan receptet közlünk, amelyet nagyon gyorsan és könnyedén össze lehet állítani.
Bazsalikomos-kakukkfüves saláta hozzávalói:
- egy nagy fej saláta,
- 4-5 paradicsom,
- 10 dkg sajt,
- egy nagy fej lila hagyma,
- friss kakukkfű,
- friss bazsalikom,
- 1 citrom,
- 3 evőkanál olívaolaj,
- 2 evőkanál méz,
- ízlés szerint só és bors.
Elkészítése:
Mossuk meg a salátát, csöpögtessük le a leveleit, majd helyezzük egy salátástálba. Mossuk meg és szeleteljük fel a paradicsomot, majd ezt is adjuk a salátához. Szeleteljük fel a hagymát, vágjuk kisebb darabokra a sajtot, és ezt is keverjük hozzá. Egy kis tálkában keverjük el a mézet, az olívaolajat, a citrom levét, a sót és a borsot, majd öntsük a salátára. Végezetül szórjuk meg a salátánkat a zöldfűszerekkel.
Petrezselymes paradicsomsaláta hozzávalói:
- 5-6 nagyobb paradicsom,
- 2 fej vöröshagyma,
- 3 evőkanál balzsamecet,
- egy nagy csokor petrezselyem,
- ízlés szerint só és bors,
- 4 evőkanál olívaolaj.
Elkészítése:
Mossuk meg a paradicsomot, és szeleteljük fel vékonyan. Tisztítsuk meg a hagymát, és vágjuk fel vékony szeletekre. Keverjük össze a kétféle zöldséget. Mossuk meg a petrezselyemzöldet, majd aprítsuk fel, keverjük a salátához. Keverjük össze a balzsamecetet, a sót és a borsot, és keverjük a salátához.
Mandulás-citromos saláta hozzávalói:
- egy nagy fej saláta,
- 3 db újhagyma,
- 2 közepes paradicsom,
- 2 dl natúr joghurt,
- egy teáskanál mustár,
- 2 evőkanál fehérborecet vagy citromlé,
- ízlés szerint só és bors,
- egy marék pirított mandula.
Elkészítése:
Mossuk meg a salátát, a leveleit tépkedjük kisebb darabokra, majd a felszeletelt újhagymával és paradicsommal együtt tegyük egy salátástálba. Keverjük össze a joghurtot, a mustárt, a fehérborecetet, a sót és a borsot, majd forgassuk a salátához. Végezetül szórjuk meg a salátát pirított mandulával.
