Nagy port kavart a magyar közéletben, hogy az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki az ukrán aranykonvoj feltartóztatása miatt zajló nyomozásban Hajdu Jánost, a TEK volt vezetőjét. Orbán Viktor videót is közölt, és mindenkit arra kért, álljon ki Hajdu János mellett.
A Fidesz szerint ezzel megkezdődött a tiszás leszámolás, míg az ukránok jogi képviselője már Orbán Viktort szeretné börtönben látni és azt állítja, hogy a legfőbb ügyész el akarja sikálni az eljárást.
Horváth Lóránt azt mondta, a volt miniszterelnök „nem alhat nyugodtan”, mivel a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatójának meggyanúsítása nem jelent számára teljes biztosítékot. Az ügyvéd úgy véli, ez nyomozati szempontból irracionális lépés volt: álláspontja szerint vagy egyszerre kellett volna meggyanúsítani mind Hajdu Jánost, mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi elnökhelyettesét, Demeter Tamást, Farkas Örs korábbi titkosszolgálati államtitkárt és Orbán Viktort.
Kifejtette, nem tartja valósnak az ügyészségi érvet, hogy az összebeszélés vagy a bizonyítékeltüntetés veszélye már nem áll fenn, mert szerinte a TEK, az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal több munkatársát még nem hallgatták ki. Közölte, a nyomozóhatóságnak már most elegendő információja van a négy szereplő gyanúsításához.
Horváth Lóránt azt mondta, a legfőbb ügyészt le kellene cserélni, hogy Orbán Viktort kihallgassák gyanúsítottként az ügyben.
A vádhatóság ugyanakkor közleményben hangsúlyozta, hogy Hajdu János esetében nem álltak fenn a letartóztatás törvényi feltételei, ezért nem kezdeményeztek kényszerintézkedést.
