Ma, azaz május 22-én rendezik meg a fővárosban a Francia Kupa döntőjét, melynek előestéjén az OGC Nice szurkolóihoz köthető incidensek során 65 embert vettek őrizetbe, hatan megsérültek, közülük egy ember súlyosan, akit újra kellett éleszteni – számolt be róla a francia sportnapilap, a L'Équipe.
A lap szerint több szurkolói csoport csapott össze egymással éjfél környékén a Stade de France stadion környékén, amelyhez a rendőrség nagy erőkkel vonult ki. A hatóságok közlése alapján különféle tárgyakat is dobáltak egymás felé az emberek, végül könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.
A francia hatóságok vizsgálják az események pontos körülményeit, valamint azt is, hogy a rendbontásokat előre megszervezhették-e a, de a lap szerint
A NIZZAI ULTRÁKHOZ LILLE-BŐL, NANCYBÓL ÉS A NÉMETORSZÁGI SAARBRÜCKENBŐL ÉRKEZŐ SZURKOLÓK IS CSATLAKOZTAK, ELSŐSORBAN A PSG DRUKKEREIT VETTÉK CÉLBA.
A Nice–Lens-találkozó 21 órakor kezdődik.- írta az Index.
