Támogassa munkánkat!

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője


A Ferenczvárosi C-közép Facebook-csoport számolt be arról elsőként, hogy felmondott Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, majd később az m4sport.hu is megírta ugyanezt – több forrásra hivatkozva.

A bejegyzésben az áll, hogy az okokat egyelőre nem tudják, de annyi biztos: nem kell sem elküldeni az ír szakembert, sem kifizetni. Hozzátették azt is, hogy kérdéseket küldtek a tréner menedzsmentjének, vázolták a megkeresés témáit, de válasz még nem érkezett. Még a délelőtt folyamán az m4sport.hu is megírta ugyanezt, több forrásra hivatkozva.

„A pletykákat ignorálom, csak a két gyermekem olvassa őket. Jól érzem magam itt, ez egy kiváló klub, kiváló emberekkel, kiváló elnökkel. Pár hét szünet után még eltökéltebben térek vissza” – mondta szombaton az M4 Sportnak.

Tegnap röppentek fel a hírek arról, hogy a szlovák Slovan Bratislava kispadjának egyik várománya Keane, de korábban több klubbal is összeboronálták, többek között Tottenham és a Celtic is szóba került az esetében.

Robbie Keane másfél éve érkezett a Népligetbe, decemberben pedig szerződést hosszabbított. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott a nemzetközi kupában, az Európa-liga legjobb 16 együttese között végzett. A bajnoki címet sorozatban hét aranyérem után viszont nem sikerült megtartani, idén a Győr lett a bajnok.

(Index)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés