Támogassa munkánkat!

Gulyás Gergely: Politikai bosszút folytat a Tisza Krausz Ferenc alapítványa ellen


Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus alapítványának fenntartása és megerősítése az egész ország érdeke – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. 

Gulyás Gergely közösségi oldalán reagált Magyar Péter miniszterelnök azon bejelentésére, hogy a Tisza-kormány felbontja a Krausz Ferenc alapítványával kötött, 261,7 milliárd forintos szerződést, és felszólítja a Nobel-díjas kutatót a már kifizetett 22 milliárd forint visszautalására.

A Fidesz frakcióvezetője felhívta arra a figyelmet, hogy míg a nemrég leköszönt kormánypártok építették az országot, addig

Magyar Péterék pár nap elteltével éppen a tudomány területén kezdtek rombolni.

Azután, hogy az új miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémián éppen az ellenkezőjét ígérte – emlékeztetett.

Gulyás azzal folytatta, hogy a fiatal kutatók, diákok és kiemelkedő képességű tehetségek itthon tartásához és hazajöveteléhez, a tudásalapú gazdaság megerősítéséhez az Élvonal Alapítvány támogatásánál aligha van hatékonyabb eszköz.

Politikai bosszú húzódhat meg a háttérben

Majd kiemelte azt is, hogy a tények ismerete nélküli döntés mindig veszélyes. Ugyanakkor most épp ez történik, amikor

Magyar Péter úgy jelenti be Krausz Ferenc Nobel-díjas professzor által vezetett Élvonal Alapítvány finanszírozásának visszavonását, hogy az szakmai érvekkel nem alátámasztható.

„Kénytelenek vagyunk ezért a háttérben meghúzódó motivációt politikai bosszúként értelmezni” – jegyezte meg a fideszes politikus.

Gulyás Gergely ezután arról is írt, hogy az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány a világon egyedülálló szervezet.

Nincs még egy olyan intézmény, amelynek öttagú kuratóriuma négy Nobel-díjas, és Lovász László volt akadémiai elnök személyében egy Abel-díjas tudósból áll.

Felidézte, hogy a Nobel-díjas magyar tudós alapítványáról a Magyar Országgyűlés 2025-ben hozott döntést, és a 6 éves támogatását a kormány olyan feltételek mellett biztosította, mely magában foglalta a Tisza Párt által oly sokszor hangoztatott célt is, mint a kutatók hazahívását: a szervezet 75 kiváló magyar kutatócsoport magyarországi hazahozatalát vállalta.

Az Alapítvány szintén vállalta

  • a magyar természettudományok iránt érdeklődő fiatalok tehetséggondozását,
  • számos innovatív vállalkozás megalapítását,
  • és egy új, a megelőző orvostudomány nemzetközi tudományos kutatóközpontjának létrehozását,

ezzel jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy hazánk a világ tudományos élvonalába kerülhessen – sorolta.

Mielőbbi egyeztetéseket javasol az új kormánynak

Gulyás azt is hangsúlyozta, hogy a finanszírozás az elért teljesítményhez kötötten, azoktól függően biztosított.

„A tisztán látás végett: a finanszírozás hat évében az első év során 26 milliárd forint, majd a hatodik évben 53 milliárd forint állna teljesítmény alapon – ezáltal elszámoltathatóan – rendelkezésre”.

Ezért az Alapítvány tevékenységének fenntartása és megerősítése az egész ország érdeke”

– szögezte le a volt miniszter, aki bejegyzése végén Magyaréknak azt javasolta, hogy vizsgálják felül döntésüket, valamint kezdjék meg Krausz Ferenc Nobel-díjas professzorral és a kuratórium többi tagjával a mielőbbi egyeztetések is, melyet a kuratórium tagjai a kormányfőnek címzett levelükben is kértek.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés