Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Zelenszkij bejelentést tett: Kijev vizsgálja a Donyec-medencei gazdasági övezet létrehozására vonatkozó amerikai javaslatot

Ukrajna szerint továbbra is Oroszországon múlik, hogy mikor lesz béke.

Az ukrán államfő kifejtette, hogy a terv megvalósulása esetén egy ilyen pufferövezet, amely a csapatok visszavonása után jönne létre, olyan térség lehetne, ahol vállalkozások működnének, az emberek pedig egy különleges jogi és adózási rendszerben élnének és dolgoznának. 

Hozzátette, hogy a forma bonyolult, de igazságos.

Zelenszkij szavai szerint ennek megvalósításához Oroszország részéről szimmetrikus lépésekre, valamint Ukrajnán belüli egyeztetésre lenne szükség. 

Az elnök felvetette, hogy 

az övezet a Donyec-medence egyes körzeteiben jöhetne létre, és olyan kompromisszumot jelenthetne, amelynek keretében mindkét fél olyan távolságra vonná vissza csapatait, amely már elegendő a normális, mindennapi élethez.

Egy esetleges békemegállapodásról szólva az ukrán elnök azt mondta, hogy a harci cselekmények beszüntetésének egy másik lehetősége a felek jelenlegi állásainak megőrzése lenne, azaz a megoldatlan kérdéseket később diplomáciai úton rendeznék.

Ez esetben az érintkezési vonal befagyasztásáról van szó, nem magának a háborúnak a lezárásáról

– hangsúlyozta Zelenszkij. 

Hozzátette, hogy egy ilyen megközelítés egyszerűbb lenne Ukrajna szövetségesei számára, ami a megvalósítást és az egyezség betartásának ellenőrzését illeti. 

(vg.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések