Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebookon közzétett videóüzenetében számolt be arról, hogy Bécsben az EBESZ külügyminiszteri tanácsülés során találkozik a Vatikán külügyminiszterével. Mint fogalmazott, Magyarország és a Vatikán együttműködésében két téma emelkedik ki: a béke előmozdítása és a keresztény közösségek támogatása.
Szijjártó Péter a közösségi médiában osztotta meg videóját, melyben elmondja: „Béke és a keresztény közösségek támogatása, ez a két legfontosabb téma ma Magyarország és a Vatikán együttműködésében.”
Szijjártó Péter szerint bár megkezdődött az advent időszaka, ez az idő sem mentes a nemzetközi politikai történésektől. A külügyminiszter a bécsi EBESZ-külügyminiszteri tanácskozás előtt úgy fogalmazott: szerinte nincs méltóbb módja egy adventi diplomáciai esemény nyitányának, mint találkozni a Vatikán külügyminiszterével.
Közel-keleti keresztény közösségek helyzete jelenti majd a megbeszélés fő napirendi pontját. Magyarország kiáll a közel-keleti keresztény közösségek mellett. A közelmúltban 20 katolikus iskola számára nyújtottunk támogatást az oktatás modernizálásának céljával. 63 keresztény templomot újítottunk fel, keresztény közösségek alkotják a legüldözöttebb vallási közösségeket a világon, erről keveset beszélünk.
– közölte Szijjártó Péter.
Sajnos, mert Európában zajlik egy erőszakos szekularizáció. A liberális mainstream alapvetően egyházellenes, ezért aztán próbálják lenyomni a napirendről azokat a kérdéseket, amelyek az üldözött keresztény közösségek támogatására vonatkoznak.
– fogalmazott a tárcavezető.
(MNO)
.png)
0 Megjegyzések