Bayer Zsolt írása.
Vannak a valakik és vannak a senkik. A senkik egyik legfőbb törekvése, hogy a valakik közelébe kerülve úgy csinálhassanak, mintha ők is…
Az LGT már évtizedekkel ezelőtt megénekelte e jelenség egyik szép metaforáját:
„Lehetsz fent, és lehetsz lent,fentről lent van baj, és lentről pedig fent.Ó, az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:»De nagyra nőttem már!«
(…)
Míg a törpe ordibál,mert az óriás vállán áll,míg az óriás félreáll,mert a törpe ordibál,míg az őrült körbejár,miénk ez a cirkusz,itt mindenkire szerep vár.”
Tamási Áron szerint aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.
Mi ne szaladjunk ennyire előre, mert bár Tamási igazsága megfellebbezhetetlen, ám a mi korunk egy törpe kor, mely emberhez méltó gondokért kiált. De hiába. Hiszen miközben széthullik körülöttünk a világunk, a törpék azt próbálják meg kitalálni, hogy fiúk-e vagy mégis inkább lányok, paradicsomszósz bajuszt rajzolnak Mona Lisa-nak, kutyajelmezbe bújva vonyítanak és hengergőznek a földön, továbbá harminc másodperces videókban fejtik ki a tescogazdaságos világmegváltásaikat.
Úgyhogy maradjunk annyiban egyelőre, miszerint aki színésznek ripacs, az politikusnak (is) hülye.
És lám, meg is érkeztünk Molnár Áronhoz. (Szegény Tamási Áron…)
Ez a ripacs – jobb híján – eldöntötte, hogy „politikus” lesz. Belép a „mindensz…risták” lelki és elmebeteg kórusába, ahol szólamvezető posztot harcol ki magának. Másképpen ugyanis nincs esélye arra, hogy észrevegyék.
És most megpróbál felállni Kapu Tibor vállára, és onnan ordibál.
S hogy mit ordibál?
Semmi újat.
A hazai törpék 2010 óta nem tudnak semmi mást ordibálni, csak hogy O1g. Továbbá minden, de minden rettenetes, elviselhetetlen, borzasztó, diktatúra van, mindenki éhen hal a jövő héten, szóval „vörös Csepel, zúgjon a hangod, Váci út felelj neki…”.
Ez és ennyi a világképük.
Ehhez tényleg fel kell állni egy óriás vállára, és onnan kell ordibálni.
„Történelmi tett, hogy feljutott az űrbe!
Kérem, hogy tegyen egy újabb történelmi lépést! Maradjon független a pártpolitikától és ne tolja a Fidesz szekerét.”
Így kezdi, és büszkén körülnéz, hogy „látjátok-e, »de nagyra nőttem már!«”
Látjuk, törpe, persze hogy látjuk…
Aztán jönnek a hülye lózungok, s mert a törpék érzik, a „diktatúra van” hazugságához ki kell találni valamit, ami hihetővé teszi, mert hát mégiscsak élnek itt még olyanok is, akik éltek meg Kádár alatt meg olyanok is, akik éltek Rákosi alatt, olyanok, akiket a molnáráron-félék fogatlan lova után kötöttek, úgy húzták végig őket a XX. század porában, szóval ez a „diktatúra van” törpetrombitálás az óriások válláról majd akkor lesz teljesen hatékony, ha már csak az elhülyült Z generáció marad életben, addig viszont ezt a „diktatúrát” fel kell cicomázni, rá kell aggatni a hülyék sufnijában barkácsolt kösöntyűket, ezért a mi árontörpénk is reszelt egy szép kösöntyűt, és elnevezte „spin diktatúrának” a „diktatúrát”, mert olyan még nem volt.
Ettől a „spin diktatúrától” óvja a magyar űrhajóst.
Ott áll az óriás vállán, és büszkén hordozza körül tekintetét gnómocska elvtársain: „Látjátok-e, »de nagyra nőttem már!«”
Majd az összes többi lózung után még kifejti, miszerint a magyar űrhajós egy olyan ember és egy olyan párt mellé állt, amely évek óta megoszt, kirekeszt és magyart magyar ellen uszít.
Ha csak úgy nem…
Itt vagyunk mi, a megosztók, kirekesztők és uszítók, s ott vannak ők, akik szeretetországot építenek, reggeltől estig, minden erejükkel.
Mutatok egy példát, hogyan!
Most jött ki a felmérés, amely szerint az idősebbek körében tarol a kormánypárt. Ez alá a hír alá a következő kommenteket írták be szeretetország építőmunkásai:
Ha szerencsénk van, ezek kihalnak áprilisig.Annyira szuper, hogy tudatlan, demens koporsószökevények szívatnak két generációt.A sok vén hülye elhitte, hogy nem jön a háború.Sok tájékozatlan, aluliskolázott, félig analfabéta van az idősek között.Stockholm-szindrómás szerencsétlen, mosott agyú öregek.Halál előtt álló vén sz…rok döntik el a következő generáció életét.Ahogy öregszik az ember, úgy hülyül.Azok szavazzanak, akik adót fizetnek. A nyuggerek nem fizetnek.Ennyi hülye öreg nem lehet.Nem akarom, hogy a vén komcsi trottyok döntsenek a jövőről, 60 év felett elvenném a szavazati jogot.Sok ostoba vénember.65 felett ne lehessen szavazni!Sok M1-néző nyugger, akinek minden mindegy, csak krumpli meg farhát legyen.Vén hülyék döntik el az ország jövőjét.A komcsiknak ki kell halniuk, hogy változás legyen.Sötétek a nyuggerek. Sok agymosott idős.
Így ordibálnak a törpék, amikor egymás közt vannak, és nem egy óriás vállán állnak.
Azért így a végére csak kiderül, hogy Tamási gondolata is idefér, ismételjük is meg: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.”
Ezzel a Tamási Áron-idézettel búcsúzunk, jóságosan, mert ezzel egyszersmind emberszámba vettük az árontörpét.
(MNO)

0 Megjegyzések