Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Curtis a karrierje csúcsának tekinti, hogy a forradalom hősei előtt tisztelegve léphetett föl


Curtis elmondta, hogy megtiszteltetésnek tartja, hogy Radics Gigivel együtt előadhatta A szabadság vándorai című dalt a Békemeneten. A rapper szerint Demjén Ferenc dalát feldolgozni önmagában is nagy megtiszteltetés, de az, hogy ezt a Kossuth téren, a forradalom hősei előtt emlékezve tehette meg, karrierje egyik csúcspontja volt. 

„Amikor megkaptam a felkérést, először azt hittem, hogy ez valami vicc” – árulta el Széki Attila, azaz Curtis a Borsnak, aki elmondta, hogy elképesztő megtisztelőnek tartja, hogy az ország egyik legnagyobb ünnepén előadhatták a Szabadság vándorai című dalt Radics Gigivel. A rapper hozzátette, hogy a Demjén Ferenc dalát feldolgozni önmagában is hatalmas megtiszteltetés, hiszen „egy ikonról” van szó, de az, hogy mindezt Magyarország nemzeti ünnepén teheti meg, számára a karrierje egyik csúcspontját jelenti.

A rapper elmondta, hogy már több alkalommal is szerepelt nagy tömeg előtt, de a Békemenettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy most mégis úgy érezte, súlya van annak, ha egy ilyen eseményen, tízezrek – köztük a miniszterelnök – előtt léphetett színpadra.

Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az 56’-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa

– fogalmazott a lapnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések