Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Tulajdon elleni szabálysértés miatt folytat eljárást a rendőrség Magyar Péterék tiszafüredi rendezvénye után


Tulajdon elleni szabálysértés miatt folytat eljárást a karcagi rendőrkapitányság, miután Tiszafüred fideszes polgármestere, Ujvári Imre áramlopás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen Magyar Péterék rendezvénye után - tudta meg az ukrán propagandalap, a Telex. A lap kérdésére a rendőrség azt válaszolta,hogy a folyamatban lévő üggyel kapcsolatban egyéb információt nem áll módjukban közölni.

Mint ismert, Tiszafüred polgármestere még júliusban tett feljelentést a Tisza Párt ott megtartott rendezvénye után. Ujvári Imre elmondta: 

a szervezők egy nyilvános illemhelyről használtak áramot, amiért nem fizettek, valamint autóval behajtottak egy természetvédelmi parkba, noha ez szigorúan tilos.

A polgármester a Facebook-oldalán Bohár Dániel posztját osztotta meg a történtekről, az alábbi kommentárral:

Az Önkormányzat kezdettől fogva úgy állt a programhoz, mint az összes többi rendezvényhez, ennek ellenére a Tisza Sziget helyi szervezője megtagadta az együttműködést.

A polgármester szerint azzal fenyegetőzött valaki, hogy nem hajlandó az áramért és a rendezvény költségeiért húszezer forintnál többet fizetni, ha mégis többe kerülne, akkor tüntetést szervez a hivatal elé.

Ujvári Imre a HírTV-nek akkor azt mondta, minden eseménynél kell területhasználati díjat fizetni az önkormányzatnak, tavaly, amikor szintén tartottak rendezvényt Tiszafüreden, ezt a Tisza Párt tudta rendezni, de ebben az esetben teljesen más hozzáállást tapasztaltak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések