Ez a támadás a személyes, keresztény identitásomba vág – mondta az ATV-ben a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt a vendége az ATV Egyenes beszéd című műsorának, a politikust az elmúlt napok álhírterjesztéseiről kérdezték, illetve szóba került a múlt heti parlamenti felszólalása is.
A helyzet az, hogy nem csak nem igazak a vádak, hanem lehetetlenek”
– mondta Semjén Zsolt, miután lépésről lépésre, tégláról téglára építette fel a balliberális propaganda minden idők leggusztustalanabb álhírkampányát: Szőlő utca, Ózd, Zsolti bácsi.
Mint mondta, a környékén nem járt a Szőlő utcának, ahol egyébként egy fiatalkorúak javítóintézete működik. Tehát fogalmilag is kizárt a fiatalkorú sértett. Életében nem látta Juhász Péter Pált, a letartóztatott volt igazgatót. Azt sem tudtam, hogy a világon van – fogalmazott. A volt igazgató éppen a pedofíliával szembeni zéró tolerancia buktatta le – hangsúlyozta.
Ez a támadás a személyes, keresztény identitásomba vág”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy az ügy aktív politikusok közreműködésével vált botránnyá. Semjén a másik, Ózdhoz köthető „Zsolti-bácsi”- szál kapcsán jelezte azt is, hogy életében nem járt Ózdon.
Szintén elmondta, hogy a kormánypárti frakcióban nem tudták, hogy fel fog szólalni. Egyáltalán nem is készült rá. Miután azonban Arató Gergely személyesen neki intézte a kérdést, kénytelen volt felszólalni.
Ez egy erkölcsi kiállás volt”
– mondta, hozzátéve, hogy nem hagyhatta ezt a levegőben, hiszen nemcsak őt, hanem a kormányt és az államszervezetet támadták meg.
A magyar politika történetébe ilyen súlyos vádat két kormánytaggal kapcsolatban soha nem fogalmaztak meg.
Elmondta azt is, hogy a legkeményebb, p*dofilellenes politikusnak tartja magát, és abban sincs vita, hogy minél jobb körülményeket kell teremteni a gyermekvédelem területén.
A miniszterelnök-helyettes szerint szervezetten építették fel az álhírt, amely a nyilvánosságon keresztül jutott el a politika világába és az Országgyűlésbe.
Jelezte, hogy ez az ügy a kormány megbuktatására irányult. Ez pedig nem csak belülről, hanem külföldről is többek érdeke. Elmondta azt is, hogy fel sem merült, hogy Orbán Viktor felfüggesztené őt pozíciójából. Arra a felvetésre pedig, hogy a Fidesz korábban szintén követett el karaktergyilkosságokat, azt mondta: ilyen súlyú vád senkivel szemben nem fogalmazódott meg.
Ha ezt meg lehet tenni, minden alap, bizonyíték nélkül, akkor ennek beláthatatlan következményei lesznek
– figyelmeztetett Semjén, foglalta össze a mandiner.hu.
0 Megjegyzések