Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

10 éves Merkel "megcsináljuk" mondata - az évfordulón egy 16 éves, ukrajnai menekült kislány megölése borzolja a kedélyeket


10 évvel ezelőtt Merkel kancellár azt mondta, “Wir schafen das”, vagyis "Megcsináljuk", az eredmény közismert.

  • Elszabaduló nemi erőszak, évről-évre növekvő késes támadások, gyilkosságok, uszodai zaklatások - ezek a német hétköznapok.
  • A nagyvárosokat lövöldözések és a kábítószer-maffia leszámolásai uralják, a migránsok nagycsaládjai eurószázezreket csalnak ki a német államtól.
  • A 10. évfordulóra megérkezett a bestiális bűncselekmény, amelyben minden eddiginél erőteljesebben összesűrűsödik a nyugati, fékevesztett, migránspátyolgató liberalizmus összes hibája és bűne.
  • Augusztus 11-én Friedlandben a 100 kilométer / h sebességgel robogó vonat elé lökte egy 31 éves iraki migráns a 16 éves, ukrajnai menekült Liana Kassait.
  • Az irakit már régen ki kellett volna toloncolni, erről végzés is született, elítélt szexuális bűnöző volt.
  • Maradt és ölt.
  • A hatóságok megpróbálták eltussolni az ügyet, először öngyilkosságként és balesetként kezelték, csak azt követően vették komolyan, hogy az édesanya az AfD-hez fordult.
  • A rezsim médiája balesetként kezelte az ügyet, a hatóságok azokat fenyegették, akik az interneten kérdéseket mertek föltenni.
  • A város baloldali polgármestere a gyilkosság után fölhívott a gyűlölet és a rasszizmus ellen.
  • Elon Musk, a Tesla, az X, és a SpaceX vezetője is megszólalt az ügyben.

A vonat elé lökve: Liana (16) nagyapjának mindent hallania kellett.

Alsó-Szászországban egy iraki férfi egy 16 éves lányt lökött a sínekre, az ukrán lány a helyszínen meghalt.A férfit már rég ki kellett volna toloncolni, de ez egy hibás kérelem miatt nem történt meg - írja a 20min.ch svájci portál.

Alsó-Szászországban egy iraki férfi egy 16 éves ukrán lányt lökött a vonat elé, aki meghalt. A gyanúsítottat pszichiátriai intézetbe utalták, mivel paranoiás skizofréniában szenved

Egy hibás kiutasítási kérelem megakadályozta a férfi időbeni kiutasítását. A 16 éves lány erőszakos halála a alsó-szászországi Friedland vasútállomáson továbbra is felháborodást kelt.

Sikolyok, majd csak a vonat zaja

A Bild szerint az ukrán lány a vasútállomás felé tartva telefonált a nagyapjával.„A nagyapja mindent hallott. Sikolyokat hallott, aztán csak a vonat zúgását” – számolt be Markus Janitzki, Geisleden település polgármestere.

Ezután a nagyapa értesítette a lány szüleit – amikor azok megérkeztek a pályaudvarra, lányuk holttestét már lefedték egy lepedővel.

A göttingeni ügyészség péntek délután - közel három héttel a gyilkosság után - közölte, hogy a 31 éves iraki állampolgárt pszichiátriai kórházba szállították. Erős a gyanú, hogy a lányt ő ölte meg azzal, hogy a körülbelül 100 kilométer/órás sebességgel haladó vonat elé lökte.

Az iraki férfi nyugodtan elvezette a rendőrséget a holttesthez

Közvetlenül előtte a rendőrséget a vasútállomásra hívták, mert egy férfi garázdálkodott. Amikor egy járőr megérkezett a helyszínre, többek között a 31 éves férfit is ott találta. A férfi megszólította a rendőröket, és elvezette őket a peronon fekvő fiatal lány holttestéhez.

Nyugodtnak tűnt, és azt állította, hogy ott látta a lányt feküdni. Ekkor még nem volt gyanú a bűncselekményre. Az alkoholszintje 1,35 volt.

A rendőrség eleinte balesetnek, majd öngyilkosságnak vélte az esetet, és elengedte az irakit. Augusztus 11-én este a 31 éves férfi agresszív viselkedésével feltűnt a befogadóintézményben, ahol elszállásolták, és egy pszichiátriai szakklinikára vitték. Az NDR riportja szerint a 31 éves férfinál korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak.Az időközben elvégzett DNS-vizsgálatok nyomokat találtak a férfi vállán és a meggyilkolt lány vállán. Ezek a nyomok alapján megalapozott az „erőteljes” gyanú.A vádhatóság szerint nincs információ arról, hogy a gyanúsított és feltételezett áldozata között korábban volt-e kapcsolat. A 31 éves férfi nem nyilatkozott a vele szemben felhozott vádakról.

Bizonytalanság a kiutasítási őrizetről

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi először 2022 augusztusában nyújtott be menedékjog iránti kérelmet Braunschweigban. A kérelmet elutasították, és Litvániába történő kiutasítását rendelték el. A Göttingeni Közigazgatási Bíróság 2025 februárjában elutasította az ellene benyújtott fellebbezést. A hannoveri bíróság július 17-én elutasította a kiutasítási őrizet iránti kérelmet – az AFP hírügynökség szerint azért, mert nem állt fenn jelentős szökésveszély. 

A Bild viszont a bíróságra hivatkozva arról számol be, hogy a külföldiekkel foglalkozó hatóság kiutasítási őrizet iránti kérelme annyira hibás volt, hogy azt még meg sem lehetett vizsgálni.

ELON MUSK SZERINT MINDEN HATÓSÁGI EMBERT VÁD ALÁ KELL HELYEZNI BŰNRÉSZESSÉG MIATT

 

További részletek a Bennfentes.net-en.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések