Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szintet lépünk az atomenergiában: amerikai nukleáris technológia érkezik Magyarországra


Megkezdődik az amerikai kis moduláris nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi és jogi előkészítő munka. Robert Palladino, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője fontos mérföldkőnek nevezte a mostani megállapodás aláírását Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mai, kihívásokkal teli időszakban az energiaellátás biztonsága is veszélybe került a világ számos pontján, köztük Európában is, ahol több szállítási útvonal is megszűnt a politikai döntések következményeként, ennek nyomán pedig az egekbe szöktek az árak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a tengerparttal és jelentős saját energiaforrásokkal nem rendelkező Magyarországot ez különösen súlyosan érinti, márpedig a kormányzat célkitűzése továbbra is az, hogy a lakosság számára a kontinens legalacsonyabb rezsiköltségeit garantálják.

Ezért a feladat az, hogy ezen körülmények közepette is biztosítsuk, hogy az ország energiaigényének minél nagyobb részét saját magunk tudjuk előállítani

– mondta, hozzátéve, hogy erre az első számú megoldást az atomenergia jelenti, amely jelenleg komoly technológiai forradalmon megy keresztül.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ennek a még fejlesztés alatt álló technológiának a világpiaci vezetői az amerikai vállalatok, így a Magyarországon egyébként is jelen lévő GE Vernova, amely technológiájának felhasználását Közép-Európában jogtulajdonosként egy lengyel cég, a Synthos Green Energy birtokolja. A tárcavezető bejelentette, hogy a Paks II. vállalatcsoporthoz tartozó, nukleáris technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Hunatom megállapodást kötött a Synthos Green Energy-vel az amerikai technológia magyarországi bevezetésének előkészítéséről.

„Ez a megállapodás arról szól, hogy ezen amerikai nukleáris technológia magyarországi bevezetéséhez szükséges technológiai, infrastrukturális, pénzügyi, jogi előkészítő munkákat megkezdjük” – tudatta.

Mélyülnek a magyar-amerikai kapcsolatok

Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság jövőbeli növekedésének a megalapozásához szükség van a növekvő energiaigény biztos és olcsó kielégítésére. Egy Magyarország méretű ország esetében nem reális több nagy nukleáris erőmű egymás utáni építésében gondolkozni, azonban a kis méretű moduláris reaktorok jó megoldást jelenthetnek.

Robert Palladino, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője fontos mérföldkőnek nevezte a mostani megállapodás aláírását a Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolatokban.

„Ez egyfajta stratégiai együttműködés, amit a régióban megvalósítunk, valós partnerség, amely kölcsönös tiszteleten alapul” – szögezte le, majd hozzátette, hogy a védelem, a kereskedelem, az űrkutatás és az energetika területén is mélyülnek a magyar-amerikai kapcsolatok.

„Ez nem véletlenül van így, azért tesszük ezt, mert közös érdekeink vannak, és közösek az értékeink, a szuverenitás, a szabadság és az, hogy döntsünk a saját sorsunkról” – jelentette ki.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések