Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ég a város ég a ház is: Magyar Péter egy szimpla tűzeset mögött is kormányzati összeesküvést sejt


Állítása szerint azért égett le egy gazda földje, mert ő egy nappal korábban ott járt. Szándékosság azonban még csak fel sem merült a tűzoltóság tájékoztatása szerint.  

Megdöbbentő teóriával állt elő néhány napja Magyar Péter, aki újabban már tényleg minden sarkon kormányzati összeesküvéseket lát. A Tisza Párt elnöke ugyanis július 22-én járt Ibrányban, ahol a helyi gazdákkal beszélgetett, sőt utána az aratásba is beszállt, amit a Facebook-on és a YouTube-on is közvetített. 

Két nappal később pedig már a Velencei-tó mellől jelentkezett be élőben, ahol arról beszélt, hogy július 23-án tűz ütött ki azon a mezőgazdasági területen, ahol Éles András gazdával közösen arattak a kamerák előtt. Mivel előtte hosszú percekig ecsetelte, hogy – állítása szerint – 

A videóban Magyar furcsa kijelentéseket tesz, például 15 hektár leégéséről beszél és szalmát és búzát emleget, miközben ennél kevesebb terület volt érintett és a tarló, illetve száraz fű égett a helyi tűzoltóság beszámolója szerint. A lángokat gyorsan eloltották két gyorssugárral és kéziszerszámokkal, miután egy munkagép körbetárcsázta a területet.  

Magyar ennek ellenére még tovább fokozta a hergelést, amikor arra tért rá, hogy a helyiek láttak egy quadot elszáguldani a tűz kitörése után, mégsem tettek feljelentést. Hogy miért nem, arra maga az érintett gazda, Éles András adta meg a választ közösségi oldalán, amikor azt írta, hogy 

a quados száguldozónak semmi köze nincs a tűz keletkezéséhez és ő ilyet nem is mondott Magyar Péternek. Mindössze véletlen egybeesés volt szerinte. 

Magyart természetesen ez a tény sem zavarta, tovább folytatta monológját és verzióját arról, hogy márpedig itt szándékos gyújtogatás történt, pont ő miatta. Érdekes viszont, hogy erre Magyar kijelentésén kívül semmilyen jel nem utal, sőt, információink szerint vizsgálat sem indult, mivel fel sem merült a szándékosság gyanúja.  

Az eset miatt megkerestük a katasztrófavédelmet is, akik arról tájékoztattak, hogy a július 23-i, ibrányi tűzesettel kapcsolatban nem indult tűzvizsgálat.

 – tudtuk meg.

Kérdésünkre hozzátették, több oka lehet egy ilyen tarlótűznek, de mivel vizsgálat nem indult, nem tudni, hogy mi okozhatta a konkrét esetet.

A következő videó illusztrálja a legjobban Magyar Péter kommunikációját

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések