Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Meghalt egy vasúti munkás, három ember ellen emeltek vádat


Halálos áramütés érte. 

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt három férfival szemben, akiknek foglalkozási szabályszegésére visszavezethetően egy vasúti munkást halálos áramütés ért – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint még 2022. januárjában Abony külterületén felsővezeték-szakadás történt, és a hiba elhárításán dolgozott a sértett is.

Kora reggel a szerelőcsapat munkaideje lejárt, és levonultak a munkavégzési területről. A sértett az őt szállító motorvonatról avartüzet észlelt, és a jelzésére a jármű megállt. Ekkor a szerelvényen állva megérintette a korábban leszakadt vezetéket, aminek következtében áramütést szenvedett, és a helyszínen elhunyt.

Az ügyészség szerint a sértett azért halt meg, mert a vasúti pályán bekövetkező meghibásodások elhárítása során vezetői feladatokat ellátó, illetve önálló feladatvégzési jogosultsággal rendelkező három vádlott a rájuk vonatkozó foglalkozási szabályokat megszegte.

A sérült pályaszakaszon a korábban alkalmazott földelőrudat eltávolították, az üzemszerű feszültség fennállásával a munkások életét és testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzet alakult ki, azonban megfelelő védőberendezések és védőfelszerelések használatáról nem gondoskodtak – írták.

A Ceglédi Járási Ügyészség a három férfival szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és velük szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta – áll a közleményben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések