Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



A BRFK közölte, hogy a gyülekezési törvény alapján fogják elbírálni a főváros Pride-bejelentését


Kedden érkezett meg a rendőrséghez mint gyülekezési hatósághoz a fővárosi jegyző bejelentése a 2025. június 28-i, Budapesti Büszkeség névre keresztelt Pride-felvonulásról, amit a főváros úgy próbált átvinni a a Pride betiltására lehetőséget nyújtó törvénymódosítás után, hogy azt önkormányzati rendezvényként kezelte, és így ahhoz Karácsony Gergely szerint „nem kell semmilyen hatósági engedély”.

Csakhogy a rendőrség mint gyülekezési hatóság megállapította, hogy a Budapesti Büszkeség bejelentése a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozik, ezért annak megfelelően bírálják azt el – jelentette be a BRFK.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések