Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

9️⃣5️⃣ Több ezer ember részesült amnesztiában Fehéroroszországban


Fehéroroszországban rabok ezrei szabadulhatnak a második világháború végének 80. évfordulója alkalmából meghirdetett amnesztia keretében - jelentette a BelTa fehérorosz hírügynökség.

A tájékoztatás szerint a fehérorosz parlament már elfogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek keretében előzetes adatok szerint 7630 embernek csökkenthetik, illetve engedhetik el a büntetését. Ennek előfeltétele az elkövetett bűncselekmények során keletkezett károk teljes jóvátétele és az érintett jó magaviselete büntetésének letöltése alatt.

Az amnesztiatörvényt Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kezdeményezésére nyújtották be a múlt héten a törvényhozás elé. Lukasenka már tavaly is hirdetett amnesztiát.

Jogvédők ezúttal is azt kifogásolták, hogy az amnesztia nem terjed ki a politikai okokból fogva tartottakra. Az emigrációban működő Vjaszna fehérorosz emberi jogi szervezetnek mintegy 2000 politikai fogolyról van tudomása. Egy felhívásban nyolc szervezet is követelte az amnesztia kiszélesítését a vonatkozó törvényjavaslatban.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések