Hont András is reagált Magyar Péter mai undorÃtó álhÃr-terjesztésére.
"Az Aszad-rezsimnek akkor is buknia kellett, ha rosszabb jön utána. Utóbbira minden esély megvan, de akkor sem viselhet valaki büntetlenül hosszú-hosszú évekig háborút a saját népe ellen. Éppen emiatt – a vele szembeni bosszúvágy miatt – nem mindegy, hogy Aszad hová menekül.
Hajnalban a Magyar Hang közzétett egy hÃrt, amely szerint reptéri forrásokból úgy értesült, hogy szombat este a Syrianair repülÅ‘je érkezett Ferihegyre, és valamivel nyolc óra elÅ‘tt gördült be az I. terminálra, és több mikrobuszt is indÃtottak a repülÅ‘höz. A lap hozzáteszi, hogy ez azért is érdekes, mert a nyilvánosan követhetÅ‘ radartérképen nem találták nyomát a járatnak, ennek ellenére leÃrják, hogy arról értesültek, hogy a repülÅ‘ érkezését szigorú biztonsági intézkedések kÃsérték:
a gép kiszolgáló személyzete sem a reptéri dolgozók közül került ki, sÅ‘t, utóbbiakat közel sem engedték a szÃriai géphez.
A Magyar Hang közli, hogy nem megerÅ‘sÃtett hÃrek szerint a TerrorelhárÃtási Központ egységei is megjelentek Ferihegyen, a helyi dolgozókkal pedig titoktartási papÃrt Ãrattak alá. A cikkhez fotót is mellékeltek.
A hÃrre természetesen lecsapott az ezer titkosszolgától kÃsért, egymilliárdos AI által lejáratni próbált, internetblokkolt KonteóMessiás is.
Az információt már reggelre cáfolta a repülÅ‘tér és az illetékes kormányszerv, a fotóról pedig kiderült, hogy 2012-ben készült – ha minden igaz – Ankarában. A Magyar Hang ezt követÅ‘en – az internetes újságÃrásban elfogadhatatlan módon – átÃrta a cÃmet, és eltűntette az eredeti szöveget. A cikk természetesen megtalálható a webarchÃvumban (linkelem alább), a szerzÅ‘ meg amúgy az egyik leglelkesebb kovidparáztató volt, aki a néhai Homonnay Gergely halálának egyéves évfordulóján sejtetésektÅ‘l terhes, összeesküvéselméletes Ãrást tett közzé.
Ezúttal csupán egy magyarázkodást mellékelt, amelyben további utalások találhatóak a magyar-szÃr kormányzati kapcsolatokra. A Megváltó úr is reagált, mégpedig úgy, hogy a cáfolat mellett annak is hangot adott, hogy az „Orbánék által megvásárolt” Budapest Airport tagadja az információt, ami követÅ‘i jó részének elég, hogy változatlanul kész tényként kezeljék a „hÃrt”.
Mivel a NER korábban hajmeresztÅ‘ diplomáciai húzásokat engedett meg magának a kiadatások és befogadások terén, elég itt csak az azeri baltás kiadására vagy Nikola Gruevszki befogadására gondolni (mely alkalmak közül az elsÅ‘nél a Magyar Hang vezetÅ‘gárdája még Magyar Nemzetesként bÅ‘szen relativizálta az esetet, a Messiáselnök pedig egyik esetben sem jelezte, hogy gondja lenne bármelyikkel is, csak nyalta föl az állami lét NER-alkalmazottként), szóval van annak elÅ‘zménye, hogy egy ilyen hÃrnek – még ha légbÅ‘l kapott is – nemzetközi téren hitelt adjanak. Csakhogy a feldühödött örmények vagy a rivális macedón politikai erÅ‘k nem mérhetÅ‘ek a globális iszlamizmushoz.
Kérdésem:
ki fog azért felelősséget vállalni, ha valamelyik dzsihádistát nem érdeklik a cáfolatok, és úgy gondolja, hogy megtorlásként budapesti terrorcselekményeket hajt végre?
Létezik-e olyan ügy,
amelyet a NER-ből kitettek is hajlandóak annyira komolyan venni, hogy
nem a személyes bosszújukhoz használják föl?"
0 Megjegyzések