Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Fiatal nő holttestére bukkantak Kiskunhalason


Egyelőre nagyon kevés információ áll rendelkezésre a tragédia kapcsán. 

Szombat délelőtt rendőrök, mentők és tűzoltók vonultak ki a kiskunhalasi Kuruc vitézek terére, ahol egy társasház lakásához kértek segítséget. A tűzoltók ajtónyitási műveletet hajtottak végre, majd a lakásban egy fiatal nő holttestére bukkantak – számolt be róla a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.

A beszámoló szerint a lakásban élő körülbelül negyvenéves nő nem jelent meg munkahelyén, s az érte aggódók, akik hiába próbálták elérni őt, végül értesítették a hatóságokat.

A tűzoltók tolólétra segítségével az erkélyen át jutottak be a lakásba, majd belülről nyitották ki az ajtót a mentők számára. A helyszínen tartózkodó orvosi és mentőegységek azonban már nem tudtak segíteni, a nő életét vesztette.

A tragédia pontos körülményeiről egyelőre nem közöltek részleteket. A mentők és tűzoltók már elhagyták a helyszínt, de a rendőrök továbbra is ott tartózkodnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések