Épp a landolás idején lepte el egy madárraj a kifutópálya feletti teret.
Egy repülőtéri dolgozó a helyi sajtónak nyilatkozva elmondta, a baleset bekövetkezése előtt „óriási madárraj jelent meg, mely teljesen beterítette a kifutópálya feletti légteret”.
A reptéri dolgozó elmondása szerint a reggeli órákban olyan hatalmas tömegben érkeztek a madarak, melyre korábban még nem volt példa. Hozzátette, a madarak érkezése váratlan volt, és „ilyen nem igazán szokott előfordulni”.
A nyomozók jelenleg vizsgálják a baleset pontos okát, s nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a madarakkal való ütközés vezethetett a tragédiához. A közlekedési minisztérium munkatársai arról tájékoztattak, hogy az elsődleges kommunikációs feljegyzések szerint a repülőtéri irányítótorony valóban figyelmeztette a gépet a madárrajra, röviddel azelőtt, hogy a repülő leszállni készült.
A gép személyzetéből mindössze ketten túlélték a balesetet; egyikük megerősítette, hogy „feltehetően madarak okozhatták” a tragédiát.
A helyi média által ismertetett utaslista alapján a szerencsétlenség legfiatalabb áldozata egy hároméves kisfiú volt. Összesen öt, 10 év alatti gyermek vesztette életét a balesetben, a legidősebb áldozat pedig egy 78 éves férfi volt.
179-re emelkedett a halálos áldozatok száma
A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint a repülő fedélzetén összesen 181 ember tartózkodott, mostanra pedig minden áldozatot megtaláltak. Azt is megerősítették, hogy összesen két ember élte túl a tragédiát, így 179-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A hatóságok arról számoltak be, hogy a halottak közül eddig 65 áldozatot sikerült azonosítani.
A tragédia nyomán Dél-Korea legújabb megbízott elnöke, Csoj Szang-mok hétnapos nemzeti gyászt hirdetett ki a repülőgép-szerencsétlenség áldozatainak emlékére.
0 Megjegyzések