Csépányi Balázs írása
A Klikk TV Heti egyenleg című műsorában Vicsek Ferenc és Kuncze Gábor volt a vendége Bánó Andrásnak. Mondanom sem kell, hogy ez a triumvirátus micsoda kéjes mámorral vetette bele magát a kormány szapulásába. Egymást licitálták túl.
A populista, nacionalista, soviniszta, fasiszta szövegek – amelyek a zsigerekre hatnak – működnek a Fidesz táboránál, sőt ezzel akár ellenzéki vagy bizonytalan szavazókat is meg lehet nyerni
– mondta Vicsek.
Kuncze pedig a tőle megszokott, fennhéjázó, lekezelő, liberális gőggel átitatott mérhetetlen Orbán-gyűlölettel rákontrázott:
„Ha nem szavazol ránk, jönnek a migránsok, megerőszakolják a lányodat, elviszik a fiadat a háborúba. Ez működik.”
Az
egykori belügyminiszter szavaira érdemes figyelni, mert neki küldetése
van a baloldali megmondóemberek hadseregében. Az egykori SZDSZ kártékony
szellemisége még most is rombolni próbál.
Kuncze Gábor
személyiségének megítéléséhez elég csak felidézni két felháborító
esetet, ami minisztersége alatt történt. Az Amerikában élő Wass Albert
élete alkonyán hazatéréséhez magyar állampolgársági bizonyítványt kért
tőle, ám ő mindössze egy ideiglenes fecnit ajánlott fel neki és hatalmas
botrányt kavart az is, amikor egy tüntetésen megbilincseltette Pongrátz
Gergely ’56-os felkelőparancsnokot.
Kuncze egy önhitt mellékszereplő, akit a történelem feldobott a felszínre, magasra emelt, de ki is rostált, mert az arcmérete és a teljesítménye között túl nagy maradt az eltérés.
Ennél jobb végszót nehéz lenne írni, Kuncze legújabb kirohanásáról írt jegyzet végére.
0 Megjegyzések