Tiltakozó menetet tartottak szerda este Párizsban egy széles körben kritizált Izrael-párti rendezvény miatt.
Az „Izrael Örök” elnevezésű eseményen az izraeli védelmi erők (IDF) számára gyűjtöttek adományokat, a sztárvendég ráadásul eredetileg az a Bezálel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter lett volna, aki többször is értekezett a palesztin területek zsidó telepekkel való „elárasztásáról”, az arab és zsidó „vérkeveredés” megakadályozásáról, vagy a Gázai övezet – nemzetközi szervezetek szerint egyébként valóban hónapok óta zajló – kiéheztetésének morálisan igazolható mivoltáról. Szmotrics a napok óta dagadó felháborodásnak köszönhetően lemondta részvételét, azonban a „francia ajkú cionisták mozgósítására” szolgáló gála önmagában is számos baloldali és palesztinpárti szervezet haragját váltotta ki – nem utolsósorban azért, mert főszervezője, Nili Kupfer-Naouri tavaly kiposztolta, „egyetlen gázai civil sem ártatlan”.
Szerda este ezért több száz tiltakozó vonult kereszült Párizs belvárosán, nyilvánosan elítélve a „gyűlölet és szégyen gáláját”. Az egyik tüntető az AFP tudósítójának azt mondta,
El tudja képzelni, hogy ha egy szervezet díszvacsorát rendezne a Hezbollah vagy a Hamász megsegítésére, a rendőrség engedélyt adna rá? Ez az egész egyszerűen igazságtalan.
An antisemitic riot broke out in Paris a few hours ago.
— Visegrád 24 (@visegrad24) November 14, 2024
The French and Israeli national football teams will play each other in Paris today.
France has called in 4000 policemen in an effort to protect French Jews and Israeli visitors from antisemitic attacks 🇫🇷🇮🇱 pic.twitter.com/6UJh6o3e0s
A felvonulás egyetlen incidenst leszámítva békésen zajlott: a tüntetők betörték egy útjukba eső McDonald’s ablakait.
BREAKING: Pro-terror demonstrators in Paris completely destroyed a McDonalds and Starbucks.
— Eyal Yakoby (@EYakoby) November 13, 2024
Families were eating inside as these domestic terrorists smashed the windows and climbed onto the building. These terror supporters are destroying the West. pic.twitter.com/esMZUxvNXT
A francia fővárosban ezzel párhuzamosan egy baloldali zsidó szervezet is utcai megmozdulást szervezett, szintén Szmotrics meghívása, a gyűlöletkeltés és a – gázai háború után lángra kapó – antiszemitizmus ellen tiltakozva.
A demonstrációk egy nappal előzték meg a csütörtök esti francia-izraeli válogatott focimeccset, melynek védelmére a hatóságok 4000 rendőrt és 1600 egyéb biztonsági személyzetet mozgósítottak; A Stade de France körül külön „terroristaellenes kordont” húznak fel. A francia hatóságok előírták, hogy a meccsen csak izraeli és francia zászlókat lehet lengetni, nem akarják ugyanis, hogy megismétlődjön a Paris Saint-Germain Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozóján tapasztalt eset, amikor a francia szurkolók gigantikus „Szabad Palesztinát!” transzparenst göngyöltek ki. A 80 ezres stadionban alig 20 ezer szurkolót várnak – küztük Emmanuel Macron francia elnököt.
A meccs nem csak önmagában a háborús bűnöket elkövetésével vádolt Hamász ellen indított háborúban háborús bűnök elkövetésével vádolt Izrael részvétele miatt pikáns, hanem azért is, mivel alig egy hét telt el a Maccabi Tel-Aviv szurkolóinak amszterdami bántalmazása után. Ahogy arról részletesen írtunk, az Ajax elleni meccs után a korábban arabellenes rigmusokat skandáló szurkolókat rajtaütésszerű támadások érték, és több tucat izraelit vertek meg. Öt embert kellett kórházba szállítani a támadásokban szerzett könnyebb sérülésekkel, rajtuk kívül húsz–harminc Maccabi Tel-Aviv-szurkoló szerzett még ennél is jelentéktelenebb sérüléseket.
A rendőrség a hétvégéig 62 gyanúsítottat vett őrizetbe.
0 Megjegyzések