Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem kellett az osztrákoknak Bese Gergely


Egy értesülés után küldött a Válaszonline kérdéseket az osztrák egyházmegyének arról, hogy felajánlotta-e náluk szolgálatait Bese Gergő atya. Bese Gergő katolikus papról még szeptemberben derült ki, hogy melegorgiákra járhatott, később előkerültek róla olyan videók, amelyeken más férfiakkal szexel, és amelyeket ő készített.

A lap kérdéseire kilenc osztrák egyházmegyéből hét válaszolt, ebből derült ki, hogy négy helyen nem adott be kérvényt Bese.

A bécsi egyházmegye jelezte ekkor azt is: hogyha kaptak volna, akkor sem alkalmazhatták volna Besét, a kánonjog alapján a papi felfüggesztés világszerte érvényes.

Bese Gergő viszont az egyházmegyék válasza alapján megkereste például a gurki püspököt. Josef Marketz azt írta, Bese próbálkozott náluk, de „válaszunk egyértelműen nemleges volt”. A Graz-Seckau Egyházmegye is válaszolt a lapnak, ők azt írták, őket is megkereste a pap, de ők sem teljesítették a kérést. Az innsbrucki püspök pedig azt válaszolta, hogy nem adják ki a jelentkezők adatait, de ha megkereste volna őket Bese, akkor is elutasították volna.

Mint a lap írja, pár napja megkeresték Bese Gergőt kérdéseikkel, ő azonban válasz helyett kedden egy hosszú Facebook-posztot írt meg.

Ebben többek között ő is megerősítette, hogy

„a felfüggesztésem nemcsak Magyarországra vonatkozik, hanem az egész világra, így nem fordulhat elő, hogy misézni lássanak”.

„Ha jól tudom szabad országban élünk, és nem tilos tervezni az embernek a jövőjét! Így volt lehetőségem négy püspököt megkeresni Ausztriában, akiknek szakmai önéletrajzomat átadva kértem lehetőséget arra, hogy amennyiben szükség lenne a szolgálatomra, én rendelkezésre állok” – írta ki Bese Gergő felfüggesztett katolikus pap kedden a Facebookra egy olyan posztban, amelyben 7+1 pontban írt az elmúlt hetek eseményeiről és a jövőre vonatkozó terveiről.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések