Az összes élelmiszert meg kellett semmisíteni.
Salgótarján egyik lakótelepének üzlete ajtaján nyomtatott felhívás hirdette: „Technikai okok miatt zárva!” Utánajártunk, miért is nem nyitott ki napokig a besztercei Spar áruház fotocellás ajtaja a vásárlók előtt.
A nool.hu értesülései szerint, hogy napok óta zárva tart Salgótarjánban a besztercei Spar. Az esettel kapcsolatban a lakótelep egyik közösségi oldalán több felvetés is megjelent, amely szerint rágcsálók és a nem megfelelő higiéniás körülmények miatt nem nyithatott ki a akótelepen üzemelő üzlet. Mint kiderült, ez esetben a pletykának van valóságalapja.
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal arról tájékoztatta a a megye hírportálját hogy élelmiszer-biztonsági és élelmiszer higiéniai bejelentés érkezett október 24-én a nevezett üzlettel kapcsolatban, amelyet a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal népegészségügyi, valamint a Salgótarjáni Járási Hivatalának élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei azonnali hatállyal kivizsgáltak.
„Egerek nagymértékű elszaporodására utaló jeleket találtak, amelyek miatt a bolt működésének azonnali felfüggesztését rendelte el a járási hivatal, valamint előírták az összes élelmiszer – köztük a csomagolt élelmiszerek – megsemmisítését, az épület kiürítését, rágcsálóirtást, takarítást és fertőtlenítést. A népegészségügyi hatóság pedig az üzletben értékesített nem élelmiszer árucikkek tekintetében a nem csomagolt termékek megsemmisítését írta elő”
– olvasható a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal közleményében.
Az egység október 29-én reggel már újra fogadhatta a vásárlókat – derül ki a portál beszámolójából.
Fekete Zoltán, a VGÜ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott a lapnak, hogy a vármegyeszékhelyet érintően a rágcsálóirtást egy arra jogosult alvállalkozójuk végzi. Az irtás első üteme tavasszal esedékes, amikor a rágcsálók előbújnak a téli rejtekhelyükről, míg a másodikra ősszel kerül sor, amikor a kártevők igyekeznek menedéket találni a tartós hideg beállta előtt – részletezte.
Fekete Zoltán mindemellett megjegyezte: a fent nevezett időszakokban a lakosok könnyen belefuthatnak a menedéket kereső vagy onnan előbújó rágcsálókba.
0 Megjegyzések