Karácsony Gergely a Facebookon közölte, hogy Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság ma felkérte a főváros önkormányzatát, hogy vegyen részt egy „majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban”.
A főpolgármester közölte, hogy a
felkérést a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti, egyben meghívta a
Közgyűlés ülésére Gyulay Zsoltot, a MOB elnökét, valamint Szabó Lászlót,
a MPB elnökét.
Azt fogom javasolni a Közgyűlésnek, hogy a főpolgármester és a frakciók vezetői együtt vegyenek részt a Magyar Olimpiai Bizottsággal való közös gondolkodásban – írja Karácsony Gergely.
A bejegyzésében leszögezi, hogy bár újabb jelentős sportlétesítményekre nincs szüksége a városnak, de szerinte „minden olyan lehetőséget érdemben és konstruktívan kell megvizsgálni, ami a budapesti közterületek és közlekedés megújítását, a lakhatási válság enyhítését szolgálja”.
„Abban is egyértelmű a
véleményem, hogy az olimpiarendezés feltételeinek ismeretében a
budapestieket meg kell kérdezni majd arról, hogy szeretnének-e a
városban olimpiát. Ahhoz viszont, hogy eljuthassunk idáig, az szükséges,
hogy a város megválasztott képviselői részt vegyenek a tervek
kidolgozásában. Erre fogom kérni őket a Közgyűlés jövő heti ülésén” –
zárja bejegyzését a főpolgármester.
Időközben a Nemzetközi
Olimpiai Bizottság (NOB) is közleményt adott ki, amely szerint
„partnerséget javasolnak Budapestnek”. Megjegyzik, hogy az úgynevezett
„Tájékozódási Folyamat” célja, hogy a NOB és az érdeklődő fél közösen
megvizsgálja, hogy megvalósítható-e az ország/város saját adottságaihoz
és olimpiától független fejlesztési terveihez igazodó, a
fenntarthatóságon alapuló, a házigazda és a nemzetközi olimpiai mozgalom
számára egyaránt előnyös olimpia.
Ennek megfelelően a
Tájékozódási Folyamat nem konkrét időpontban való olimpiarendezésre
irányul („non edition specific”), az abban való részvétel nem minősül
olimpiára való jelentkezésnek, illetve nem jár semmilyen
kötelezettségvállalással („non comittal”). A MOB azt javasolja Budapest
Főváros Önkormányzatának, hogy a Tájékozódási Folyamat eredményeiről
legkésőbb 2026. szeptember 30-ig közösen készítsenek bárki által
megismerhető nyilvános jelentést.
0 Megjegyzések