Magyarországon törvény tiltja, hogy közterület olyan személy nevét viselje, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett – emlékeztetettSzentkirályi Alexandra.
“Ma mégis Horn Gyula nevét viseli egy budapesti sétány és nem a pesti srácok emléke előtt tiszteleg” – tette hozzá a budapesti Fidesz elnöke.
Karácsony
Gergely és a balliberális fővárosi közgyűlési többség korábban úgy
döntött, hogy a jogszabályi tiltás ellenére is Horn Gyuláról neveznek el
egy XIII. kerületi sétányt. Idén nyáron a Fővárosi Törvényszék pontot
tett a kérdésre: jogsértő, hogy közterület egy karhatalmista nevét
viselje
– írta a politikus.
Szentkirályi Alexandra szerint erkölcsi minimum, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek állítsunk emléket és ne azoknak, akik velük szemben – a barikádok másik oldalán – a magyar szabadság ellen fogtak fegyvert.
A Fővárosi Közgyűlés elé visszük, hogy a törvényt és a magyar szabadság forradalmát is sértő Horn Gyula sétányt nevezzük át Pesti srácok sétányra, mert a magyar szabadság és a pesti srácok ellen elkövetett, soha meg nem bánt bűnök alól senkit nem lehet felmenteni – Horn Gyulát sem. Tisztelet a hősöknek! Mert hősök, csak a barikádok egyik oldalán álltak és állnak ma is – zárta gondolatait a politikus.
0 Megjegyzések