Ilaria Salis olasz európai parlamenti képviselő szerint "Orbán Viktor már bűnösnek ítélte őt". A Magyarországon házi őrizetben tartott antifa aktivista - aki fényes nappal vert össze magyar embereket Budapesten - a Guardiannek azt mondta, hogy nem akar kibújni az eljárás alól, csak "tisztességes tárgyalást" szeretne.
Az antifa aktivistát azzal vádolják, hogy az egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napi utcai támadásoknak, és akár 11 évet is kaphat, ha bűnösnek találják. Fogva tartásának körülményei tiltakozást váltottak ki Olaszországban, miután a tanárnőt vezetőszáron, megbilincselt kézzel és bokával vezették be a bíróságra, ami Magyarországon bevett eljárás, de Olaszországban nem.
Miután júniusban EP-képviselőnek választották, mentelmi joga miatt a magyar hatóságoknak szabadon kellett engedniük az antifa terrorista Salist. Az ellene folyó eljárást felfüggesztették, és hazatérhetett Olaszországba. A magyar kormány azóta kérte, vonják meg Salis mentelmi jogát, hogy visszaküldhessék a börtönbe.
„A tét a hitelességük, és az európai parlamenti képviselővé választásom minden bizonnyal váratlanul érte és zavarba hozta őket” – mondta Salis a Guardiannek. Az olasz EP-képviselő szerint nyilvánvaló volt, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy megint börtönbe küldjék. Salis azt mondta, hogy még nem emésztették meg a tényt, hogy megválasztották. Szerinte azt sem emésztették meg, hogy eddig „az antifasizmus és az emberi jogok győzedelmeskedtek.”
Salis azt mondta a lapnak, hogy az "ügye nemcsak bírósági, hanem politikai ügy".
Az
olasz EP-képviselő szerint az ellene folytatott büntetőeljárás csak
Orbán egyik stratégiája arra, hogy folytassa a propagandát
Magyarországon. Salis hozzátette, hogy az ügyét az Európai Unióban is
könnyen ki tudják használni. Georg Mayer, az Osztrák Szabadságpárt
képviselője például azt javasolta, hogy a biztonságuk érdekében naponta
vizsgálják át Salist a munkatársaival együtt, nehogy fegyvereket
csempésszenek be az Európai Parlament épületébe.
A Guardian
szerint Salis több halálos fenyegetést kapott a letartóztatása után
"különböző szélsőjobboldali csoportoktól". Salis azt mondta, hogy a
közösségi médián is sok támadás érte, a legjobban mégis az bántotta,
amikor Patrióták EP-frakció képviselői álltak bele.
„Csak remélni
tudom, hogy az olasz kormány támogat engem mint állampolgárát, és
megvédi a jogállamiságot” – picsogta Salis, aki azt is hozzátette, hogy
nem akar kibújni a per alól, csak tisztességes tárgyalást szeretne. Az
EP-képviselő szerint Orbán már elítélte, bűnösként beszélt róla, holott
még nem született ítélet az ügyben. Salis azt mondta, hogy az olasz
kormánnyal sosem lesznek „barátok”, de tisztességes bánásmódot akar,
mint bármelyik olasz állampolgár.
A magyar hatóságok egyébként
kérték Ilaria Salis mentelmi jogának felfüggesztését. Roberta Metsola,
az Európai Parlament elnöke korábban bejelentette, hogy az ügyet
továbbították a testület jogi szakbizottságához. Salis mentelmi jogáról
még hónapokig nem döntenek, de az olasz EP-képviselő szerint az erről
történő szavazás tétje „a jogállamiság, az Európai Unió hitelessége és
azok az értékek, amelyekért az Uniót alapították.”
0 Megjegyzések