A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára került rá a román trikolór, számol be róla a Mandiner.
Nem túlzás azt állítani, hogy augusztus közepére kék-sárga-piros színbe öltözött egész Kolozsvár, az elmaradhatatlan EU-s zászlók mellett minden létező villanyoszlopra és lámpára makulátlan tiszta román zászlók kerültek, de még a Daciák antennáit is szalagokkal tűzdelték tele.
Román nemzeti színt öltött minden, a főtéren található Hunyadi Mátyás szobortól kezdve egészen az uralkodó két sarokra található szülőházáig.
A román Corvin Mátyás, Magyarország legnagyobb királya
– hirdeti az épületre erősített román és angol nyelvű súlyos fémtábla.
Ugyancsak trikolór színekben pompázik az erdélyi tolerancia és vallásszabadság szimbólumává vált Templomok utcája.
A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek el.
A lap szerint az „emlékezetpolitikai sírrablás” több ponton szerződésszegő és nem is egyedi eset.
Az is kiderült, hogy a román trikolórral ellátott magyar hadisírok gyűrűjében bújik meg egy új építésű román világháborús emlékmű a következő, magyarul nem olvasható felirattal: "Dicsőség a román katonáknak, akik feláldozták magukat a haza és a nép felszabadításáért a fasiszta iga alól!”
(mandiner)
0 Megjegyzések