Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a Facebookon közölte, hogy bármilyen döntést is hoznak a Terézvárosban, javasolni fogja a kormánynak, hogy terjessze ki az intézkedést egész Budapestre, vagy akár országosan szintre.
A Facebookra felrakott videójában a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra elmondta: Bármilyen döntést is hoznak az emberek a Terézvérosban javasolni fogja a kormánynak, hogy hozzon Budapesten is, vagy akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.
A főváros VI. kerületének lakói vasárnap estig szavazhatnak arról, betiltsák-e Terézvárosban a „társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként”, vagy sem.
A szavazást nem egyetlen napon, hanem két héten keresztül rendezik, azon a felnőtt állampolgárokon kívül a 16 és 18 év közöttiek is részt vehetnek. Érvényességi és eredményességi küszöb nincs.
Szentkirályi Alexandra tájékoztatása szeirnt figyelemmel fogja követni a szavazást, és úgy gondolja, hogy neki, mint politikusnak az a feladata, hogy az emberek véleményét képviselje.
A fővárosi Fidesz vezetője szerint a lakosság döntése nagyban befolyásolhatja Budapest jövőjét, hisz, ha nem is precedens, de mindenképpen mintateremtő elvként fog szolgálni a szavazás eredménye.
Kínálatnövekedést okozhat a fővárosban, középtávon megfizethetőbb irányba terelheti a lakásárakat és a bérleti díjakat az airbnb-zés esetleges betiltása. Az airbnb-zés jövőjéről döntő népszavazás egyelőre csak a VI. kerületre vonatkozik, de a budapesti és az országos albérletárakra, valamint az eladó lakások piacára is hatással lehet.
0 Megjegyzések