Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Saját ismerőse gázolta halálra a fiatal kerékpárost, aki 20 métert repült


Kiderült, hogy ismerőse gázolta halálra azt a fiatal kerékpárost, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. 

A Tények azt írja, összeroncsolódva feküdt a kerékpár az úton, de az autó is csúnyán összetört, amivel elgázolták a férfit. Királyegyháznál történt a halálos baleset, és az első vizsgálatok szerint a sofőr gyorsan hajtott, addig a kerékpáros figyelmetlenül hajtott le a kerékpárútról, ami az életébe került. 

Utólag arra is fény derült, hogy az áldozat és a gázoló ismerték egymást. Az autó vezetője sokkot kapott, amikor megtudta, hogy kit gázolt halálra. Egyelőre nem tudni, milyen büntetés várhat rá, de mivel a biciklis is hibázott, lehetséges, hogy nem kell börtönbe mennie.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések