Kelemen Hunor szövetségi elnököt indítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a november-decemberi romániai államfőválasztáson – döntött a szövetség belső „parlamentje”, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteken Kolozsváron.
A döntéshozó testület ülésén Biró Rozália SZKT-elnök közölte: csütörtökön a területi elnökök, valamint a platformok konzultatív tanácsa is úgy döntött, hogy Kelemen Hunort javasolja államfőjelöltnek. A javaslatot az RMDSZ Nőszervezete és a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) is támogatta.
A felszólalók
egyhangúlag azt mondták: a szövetségi elnök a legalkalmasabb arra, hogy a
romániai magyarok hangját hallassa, a közösség elvárásairól,
problémáiról, céljairól beszéljen az őszi romániai választási
kampányban.
Ő a legnépszerűbb és legmegbecsültebb romániai magyar politikus, aki meg tudja jeleníteni a romániai magyar közösség egységét
– hangzott el.
Kelemen
Hunor beszédében hangsúlyozta: nem kitüntetést, hanem feladatot és
munkát kapott kollégáitól, melyet velük együtt fog elvégezni. Aláhúzta:
fontos, hogy a romániai magyaroknak legyen államfőjelöltjük Romániában,
mert ez az ő szülőföldjük is, rájuk is kihat, hogy mi történik az
országban. És a magyar közösség sajátos problémáit csak magyar jelölt
tudja megjeleníteni – mondta.
Mi egy jobb, élhetőbb országot akarunk”
–
jelentette ki, hozzátéve, hogy a szövetség politikusai készek mindent
megtenni ezért, amit politikailag lehetséges. A romániai magyarok
tiszteletet és figyelmet kérnek, nemcsak magukért, gyerekeikért is, akik
itt fognak élni, „jogokat kérnek, nem csak kötelességeket” – mondta.
Felidézte:
abból, ha a magyar közösségnek volt államfőjelöltje, mindig a közösség
nyert. Ez jó alkalom a román közösség megszólítására is, mivel a magyar
közösség ügyét csak vele közösen lehet rendezni – mondta. „Ha nem
nevezzük meg a problémáinkat, nem beszélünk azokról, akkor azok csak
számunkra léteznek, mások számára nem” – húzta alá.
Kifejtette:
az RMDSZ a kampányban az ország egyre égetőbb gondjairól, az állam és a
polgárok megromlott viszonyáról, a fenyegető demográfiai helyzetről, az
ellátó rendszerek összeomlásának veszélyéről fog beszélni, arról, hogy
ha folytatódik a jelenlegi trend, Románia 2040-re „egy szép, nagy és üres ország lesz”.
Megítélése szerint az ország polgárai dühösek, mert az állami intézmények rosszul bánnak velük, túlszabályozott és nehézkes az ügyintézés, az állam visszaél hatalmával, „rémállam”. Ezen változtatni kell, különben a polgár fog változtatni, és elhagyja az országot – mondta.
MTI
0 Megjegyzések