Zelenszkij a szövetségeseit hibáztatta amiatt, hogy ezt nem teheti meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem lehetett csapást mérni a Kremlre – írta a Magyar Nemzet.
Erről az 50. Ambrosetti Nemzetközi Fórumon beszélt az ukrán államfő. Zelenszkij azt is elmondta, hogy Ukrajna saját dónokat és rakétákat fejleszt, valamint
fokozatosan elvisszük ezt a háborút Oroszországba, hogy Putyin végül megérezze a nyomást”
– tette hozzá. Azt is megjegyezte, hálás a segítségért szövetségeseinek. Akiknek azonban vannak „hibáik”.
Amikor arról beszélünk, hogy például Olaszország vagy valaki más attól fél, hogy eltaláljuk a Kremlt, sajnálom, hogy ezt nem tudjuk megtenni”
– fogalmazott Zelenszkij. Majd hozzátette, hogy a nagy hatótávolságú nyugti fegyvereket orosz repterek ellen akarják használni, hogy ezzel nehezítsék az orosz légierő dolgát.
„Ukrajna megérdemli, hogy biztonságban legyen” – tette hozzá.
0 Megjegyzések