Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az Egyesület a Római Partért nyílt levele a főpolgármesternek

55 ezer ember nagyobb biztonságához járulunk hozzá önerőből! Ezért Öntől eddig csak megvetést kaptunk, hiszen Önök „adnak nekünk létrát, hogy menekülni tudjunk! - írják levelükben, melyet változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Főpolgármester úr!

Jelentjük Önnek, mint Budapest első számú árvízvédelmi felelősének, hogy a Dunába tolt és magára hagyott 2000 embernek és rengeteg vállalkozásnak itt a Rómain fel kellett adnia nyugodt és emberhez méltó életét és szembenézni emberi tragédiákkal, erejét és anyagi forrásait meghaladóan védekezve és legfeljebb napi 1-2 órát pihenve! Sajnos sokan vannak, akik anyagi és emberi erőforrások nélkül meg sem tudták kezdeni a védekezést!

Szeretnénk a figyelmébe ajánlani, hogy a partiak magánerős védekezése tehermentesíti a Királyok-Nánási úton lévő semmire nem alkalmas nyúlgátat a ráterhelődő víznyomás alól, mivel az előtte lévő és védekező tulajdonosok enyhítik a nyúlgátra nehezedő viznyomást!

Reméljük, hogy Ön ezt most végre felfogja és megérti! Azaz 55 ezer ember nagyobb biztonságához járulunk hozzá önerőből!

Ezért Öntől eddig csak megvetést kaptunk, hiszen Önök „adnak nekünk létrát, hogy menekülni tudjunk”!

Szeretnénk az Ön figyelmét ráirányítani a kérdésre, hogy mivel a Királyok-Nánási utat lezárták, így Óbuda és a Dunakanyar mintegy 500 ezer lakosa és szavazója hogyan tud munkába járni? Próbáljon meg reggel vagy délután erre közlekedni! Az Ön döntése alapján a Királyok-Nánási út kb. két évig lenne lezárva a Királyok-Nánásira tervezett gátépítés miatt, nem is beszélve arról, hogy a Szentendrei útra még pluszban nagy méretű közműveket kellene áthelyezni a Királyok-Nánási útról!

Kiadó: Egyesület a Római Partért

(MTI OS)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések