Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

492 ember halt meg Libanonban izraeli légicsapások miatt


Libanonban családok ezrei menekültek el otthonukból, miután az izraeli hadsereg közölte, hogy 1300 Hezbollah-célpontot támadott. A Hezbollah eközben több mint 200 rakétát lőtt ki Észak-Izraelre.

Az izraeli légicsapásokban legalább 492 ember halt meg, a libanoni egészségügyi minisztérium szerint 35 gyerek és 58 nő van a halottak között, 1645-en pedig megsebesültek. Azt nem közölték, hogy az áldozatok közül hányan voltak civilek vagy fegyveresek.

Tömegesen menekültek az emberek:



António Guterres ENSZ-főtitkár aggasztónak nevezte az eszkalálódó helyzetet, azt mondta, nem szeretné, Libanon lenne az „új Gáza”. Josep Borrell, az EU külügyi vezetője is úgy fogalmazott, hogy az „eszkaláció rendkívül veszélyes és aggasztó”, azt mondta, „majdnem teljes háborúban vagyunk”.

Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy az Egyesült Államok „dolgozik a de-eszkaláción, ami lehetővé teszi az emberek biztonságos hazatérését”, mindeközben a Pentagon pedig bejelentette, hogy „óvatosságból” további „kis számú” katonát küld a Közel-Keletre.


A Hezbollah azt mondta, a Hamászt támogatja, és nem áll le, amíg nem lesz tűzszünet a Gázai övezetben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések