Maga mögött hagyhatta Gyöngyösi Márton a Jobbikot, miután pártelnökként megbukott. A volt EP-képviselő már pártja logóját sem használja, amiben hasonlít elődjéhez, Jakab Péterhez. Kérdés, Gyöngyösi is új pártot keres-e magának a jövőben, esetleg csatlakozik-e a Tiszához, ahol már több jobbikos is segíti Magyar Pétert.
Láthatóan elváltak
Gyöngyösi Márton és a Jobbik útjai, miután a párt június végén
leváltotta korábbi elnökét. Gyöngyösi ugyanis azóta már nem a Jobbik
logója alatt politizál a közösségi oldalán, elődjéhez hasonlóan saját
nevét használja logóként. Emlékezetes, ugyanezen az úton ment végig
Jakab Péter is, akinek jobbikos meggyőződése és kötődése is pont addig
tartott, amíg pártelnök volt. Jakabot 2022 májusában még elnökké
választotta a tagság, de a hónap végén konfliktusba keveredett egyik
alelnökével, Potocskáné Kőrösi Anitával, ezért június 8-án le is mondott
az elnöki posztról. Akkor Jakab még azt mondta, marad a párt
frakcióvezetője, de közösségi oldalán a jobbikos logót nála is
felváltotta saját neve, amelyet aztán a Nép pártján felirattal
egészített ki. Miután Gyöngyösi Mártonnal, a párt új elnökével is
összerúgta a port, ki is lépett a Jobbikból, és mozgalmat alapított.
Gyöngyösi
Márton körül azután kezdett fogyni a levegő a pártban, hogy az
EP-választáson a párt egyetlen mandátumát is elvesztette. Gyöngyösi
ugyan korábban több alkalommal is határozottan leszögezte, ebben az
esetben önként lemond az elnöki székről, ezt nem tette meg.
A
párt június végén tartotta országos tisztújító kongresszusát, amelyen
Adorján Bélát választották meg elnöknek, mint utóbb kiderült, Gyöngyösi
végül nem indult a pártvezetői posztért, még alelnöki ambíciói sem
voltak már. Nem telt bele két hét, és a bukott elnök már el is hagyta a
Jobbik logóját, ehelyett – Jakabhoz hasonlóan – saját nevével fémjelzett
bejegyzéseket tesz közzé. Pár napja pedig már úgy „hirdeti magát” a
Facebookon, mint „külpolitikai szakértő, közgazdász, volt országgyűlési
képviselő, frakcióvezető, pártelnök”, feltűnően kerülve a Jobbikot,
amelyhez 2006-ban csatlakozott.
A két expártelnök között tehát
sok a párhuzam, legalábbis ami a pártból való távozás útját illeti. Hogy
Gyöngyösi hol folytatja, egyelőre rejtély, de ha azt nézzük, hogy több
jobbikos is ma már Magyar Péter pártját erősíti, talán nem zárható ki,
hogy a volt EP-képviselő is a Tiszánál fog kikötni. Ott van már ugyanis
az egyik legfontosabb háttérember, az exjobbikos Radnai László, aki
Magyar Péter vezérkari főnöke lett. Radnai az egykor nemzeti radikális
Jobbik látványos pálfordulásában kulcsszerepet vállalt, amikor 2016-ban
csatlakozott a párthoz, és átvette a kommunikáció irányítását. Radnai
fia, Radnai Márk pedig a párt alelnöke lett.
A Magyar Jelen
korábban arról is írt, Gyöngyösi Márton Jobbik-elnök és a mögötte állók
korábban személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel, hogy mekkora
csapatot és milyen erőforrásokat tudnak a rendelkezésére bocsátani.
További érdekes egybeesés, hogy amikor Gyöngyösi Márton 2023 áprilisában
széderesti vacsorán vett részt az Egyesült Államok budapesti
nagykövetének meghívására, jelen volt Nagy Ervin színművész is, aki
lelkes híve Magyar Péternek és rendszeres szereplője volt a
tüntetéseknek.
(MNO)
0 Megjegyzések