A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a Magyar és a
Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni,
amiért Hámori Lucának a tavalyi világbajnokságról magas
tesztoszteronszintje miatt kizárt algériai Imane Heliffel kell
összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi
játékokon.
Helif a pénteki nyolcaddöntőben Angela
Carinivel bokszolt, de 46 másodperc után véget ért a mérkőzés, mert az
olasz feladta, majd nem fogott vele kezet, és igazságtalannak nevezte a
helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi
sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje
miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát
találtak nála a vizsgálatok során. A NOB – mely az IBA-t kizárva
rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket – ugyanakkor engedi szerepelni.
„Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál, és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető – nyilatkozott az MTI-nek Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja. – Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye, és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak, és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során.”
Berkó
Lajos hozzátette, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség
Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca
mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már
az érem lesz a tét.
„Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy
Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva,
nagyon jól érzi magát a ringben, és aki látta a mai és az ír lány elleni
mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben” –
mondta Berkó. Hámori Walsht, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az
ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán.
„Amennyiben a NOB
engedi, hogy ilyen egyenlőtlenség alakuljon ki a nők között, akkor azt
mi minden fórumon elítéljük és ezt hangoztatni is fogjuk, de a
versenyzőnket nem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai
éremért bokszoljon.”
Hámori korábban úgy nyilatkozott Helifről, hogy akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő.
0 Megjegyzések