Kamala Harris demokrata elnökjelölt vasárnap közvetve bírálta Donald Trumpot, arra utalt, hogy ellenfele „gyáva”, akinek politikája a riválisokkal való leszámolásra összpontosít, írja a Reuters.
„Az elmúlt néhány évben szerintem egyfajta perverzió alakult ki, ami azt sugallja, hogy egy vezető ereje azon alapul, hogy kit győz és gyűr le. Pedig tudjuk, hogy egy vezető erejének valódi és igaz mércéje az, hogy kit emel fel”– mondta Harris a csatatérállamnak számító Pennsylvaniában tartott eseményen Tim Walz alelnökjelölt társaságában.
„Bárki, aki
arról beszél, hogy másokat hogyan győz le, az gyáva” – mondta, de
Trumpot nem nevezte meg. Harris hétfőn Chicagóba utazik, ahol a
Demokrata Nemzeti Konvención minden bizonnyal hivatalosan is
elnökjelöltnek választják.
Trump is Pennsylvania államban
kampányolt a hétvégén, a republikánus párt elnökjelöltje személyében
támadta Harrist. Indításként marxistának minősítette a demokraták
inflációs politikáját, majd vad szörnyetegeknek nevezte a déli határnál
belépő illegális menekülteket. Azt mondta, Harris úgy nevet, mint egy
őrült. Ezután demokrata riválisának kinézetére is kitért.
„Sokkal jobban nézek ki, mint Kamala.”
A 78 éves politikus ezen mondata külön üdvrivalgást váltott ki a tömegből.
0 Megjegyzések