Gyöngyösi Mártonnál teljesen elszállt az irányítás, szerinte Fürjes Balázsnak kellene bocsánatot kérnie.
Gyöngyösi
Márton beleszállt Fürjes Balázsba, amiért a Nemzetközi Olimpiai
Bizottság (NOB) tagjaként nem védte meg Imane Helifet. A jobbikos
politikus szerint a Fidesz hibája, hogy az embereknek nem tetszett, hogy
egy nemi tesztet bukott és ezért korábban eltiltott, biológiailag férfi
sportoló az olimpián a női mezőnyben indulhatott.
Nem gondolja, hogy illett volna érdemben megszólalnia, miután sokadik napja a párttársainak asszisztálása mellett a Fidesz propagandájának sikerült lincshangulatot korbácsolnia egy sportesemény köré?
–
írta Fürjes Balázsnak címzett nyílt levelében Gyöngyösi Márton a
közösségi oldalán. Szerinte „ennek esett áldozatául egy magyar
sportolónő és egy másik, algériait pedig sikerült emberi méltóságában
porig alázni és dehumanizálni.”
Az emberek felháborodása pedig
nem lehet véletlen, hiszen Imane Helifet az előző világbajnokságról a
nemzetközi bokszszövetség (IBA) kizárta, mivel megbukott a nemi teszten,
így úgy tartotta helyesnek, ha nem indulhat a női mezőnyben, most az
olimpián azonban mégis nők ellen léphetett ringbe. Első ellenfele csupán
46 másodpercig bírta ellene, az olasz Angela Carini sírva feladta a
mérkőzést és azt mondta, hogy „ekkora pofonokat még sosem kapott”. A NOB
azonban megvédte az algériai bokszolót. A legújabb megdöbbentő fordulat
pedig az, hogy Hámori Luca algériai legyőzője az otthonában kiállított
dokumentumaival bizonygatja, hogy nő. A most napvilágra jutott
felvételek szerint
azonban születési anyakönyvi kivonatát, amelyben azt írják, hogy nő, csak 2018-ban állították ki, bokszkarrierje kezdete előtt.
Egyébként
nem Gyöngyösi volt az egyetlen, parlamenti frakcióval rendelkező
politikus, aki szembement az árral, Bedő Dávid, a Momentum
frakcióvezetője azt írta, hogy nő a nő ellen fog bokszolni a botrányos
meccsen.
Talán az sem véletlen, hogy egyik ellenzéki párt sem
jutott ki az Európai Parlamentbe legutóbb, lényegében megsemmisültek,
Gyöngyösi pedig még a Jobbik–Konzervatívok elnöki posztját is elbukta,
így igazi dinoszaurusz-politikusként egyelőre nem képes észrevenni, hogy
kihalt.
(Magyar Nemzet)
0 Megjegyzések