Az amerikai demokrácia megóvásának legnagyobb reménységeként méltatta Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris jelenlegi alelnököt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét a helyi idő szerint hétfő este Chicagóban megnyitott elnökjelölő konvención.
Az elnökjelöltségtől nemrég
visszalépő 81 éves Bident a konvenció résztvevői perceken át állva
tapsolták. Búcsúbeszédében Biden biztosított afelől, hogy Kamala Harris
és alelnökjelöltje, Tim Walz legelszántabb támogatója lesz a novemberi
választásig tartó kampányidőszakban.
Kijelentette, nincs benne
neheztelés a visszalépése miatt, és felszólította a Demokrata Pártot,
hogy álljon ki egységesen Kamala Harris jelöltsége mellett. Szavai
szerint, karrierjének legjobb döntése volt, hogy annak idején Kamala
Harrist választotta alelnökének.
Csaknem egyórás beszédében Biden
hosszasan támadta Donald Trumpot, a Republikánus Párt elnökjelöltjét,
és saját elnökségének eredményeit méltatta. Említést tett a
palesztin-izraeli konfliktusról is, hangsúlyozva, hogy továbbra is azon
fog dolgozni, hogy mielőbb tűzszünetet kössenek a felek. Úgy
fogalmazott: “a (palesztinpárti) tüntetőknek van igazsága, nagyon sok
ártatlan ember hal meg mindkét oldalon”.
A konvenció épülete előtt több ezren tüntettek Chicagóban a palesztinok ügye mellett.
A
konvenció megnyitóján felszólalt Hillary Clinton volt külügyminiszter,
korábbi elnökjelölt is, aki arra szólította fel a párt híveit, hogy
törjék végre át az üvegplafont, és válasszák meg az Egyesült Államok
történetének első női elnökét.
Kamala Harrist gyorsított
eljárásban választotta elnökjelöltté a Demokrata Párt Biden visszalépése
után, augusztus elején a konvención szavazati joggal bíró delegáltak
előrehozott internetes voksoláson szavaztak. Így a négynapos demokrata
párti konvenció formalitássá vált eredeti célja, az elnökjelölt
kiválasztása tekintetében.
MTI
0 Megjegyzések