Európában egyre nagyobb probléma az illegális migráció – jelentette ki a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a Készenléti Rendőrség budapesti központjában a Szerbiába induló 20. magyar rendőri kontingens búcsúztatóján, kedden.
Rétvári
Bence úgy fogalmazott, hogy 2015 óta folyamatosan napirenden szerepel
az illegális migráció kérdése Európában, de a probléma megoldatlan
maradt. Mint mondta, a migrációs paktum, az illegális migránsok kvóta
alapján történő szétosztása nem megoldás, hanem sokkal inkább “egy
meghívólevél, egy migránsmágnes”. Magyarországnak az az álláspontja,
hogy a külső határokat kell védeni – emelte ki. Úgy fogalmazott, ha az
EU megvédené a 440 kilométer hosszú külső határszakaszát és a tengeri
határszakaszokat, akkor nem kerülne veszélybe a 7500 kilométernyi belső
határ. Hozzátette, hogy
számos EU-tagállam már bevezette a belső határellenőrzést, többek között az olimpiára készülő Franciaország.
Emlékeztetett
rá, hogy Magyarország határozottan védi a déli határát, és a tavalyi
évtől Szerbia is hathatós intézkedéseket tett, amelynek eredményeként
megváltozott az illegális migráció útvonala. “Nem mindegy, hogy a
rendőrség és az európai államok vezetői döntenek arról, hogy kik élnek
Európában, vagy pedig az alvilág, a maffia és az embercsempészek” –
hangsúlyozta az államtitkár.
Jelen pillanatban az embercsempészek jobban tudják befolyásolni a folyamatot, az európai vezetők kevésbé
– tette hozzá. Az államtitkár köszönetet mondott a Szerbiába induló 24 tagú kontingensnek a szolgálatért, amellyel megvédik a határt és a közbiztonságot. Hozzátette, hogy Szerbia várja az új kontingens tagjait, és a szerb kollégák elismeréssel szóltak a magyar rendőrök munkájáról, felkészültségéről.
MTI
0 Megjegyzések